1879. március 12-én Gergely napján hajnalban betört a víz és nemcsak a várost söpörte el, hanem annak ősi életformáját is. A katasztrófa méretei az egyenetlenül végrehajtott folyószabályozás a Maros áradása és a rendkívüli szélvihar miatt nőttek ilyen pusztítóvá.

A víz csak három hónap múlva kezdett apadni. Az egész város víz alá került - a Palánkot kivéve, amely Szeged legkiemelkedőbb része volt. Két híres írónk is szemtanúja volt a nagy pusztulásnak, Mikszáth Kálmán és Jókai Mór. Mikszáth éppen a Szegedi Napló munkatársa volt ebben az időben. Jókai pedig a következő hátborzongató képet jegyezte fel az árvízről:

"Akkor épül fel Szeged olyan naggyá és széppé, mint hajdan volt, mikor a halottak visszatérnek a városba. A nagy katasztrófa napján a dúló vízár felszagatta az Alsóváros temetőjében a sírhalmokat, s egyszerre csak azt látta a töltésre menekült népség, hogy a halottak jönnek vissza koporsóikban az elhagyott utczákra."

A katasztrófa színhelyén megjelenő király különös támogatást helyezett kilátásba ("Szebb lesz, mint volt")  A nemzet Európa és az egész világ páratlan szolidaritással állt Szeged mellé.

Nagyjainkat is alkotásra ösztönözte a nagy pusztulás: Liszt Ferenc zeneművet komponált, Zichy Mihály emlékplakettet készített, Vágó Pál pedig nagyszabású festményét készítette el a városnak. Ha kegyetlenül hangzik is, mégis az árvíznek köszönheti Szeged újkori modern újjászületését.

Négy év (!) alatt gyakorlatilag modern európai várossá varázsolták Szegedet. A város újjáépítésének élére Tisza Lajos kerül, aki a kor legújabb műszaki és városrendezési elveit próbálja megvalósítani. Magát az újjáépítési tervet Lechner Lajos készíti - nevéhez fűződik a pesti Andrássy út terve is.