A hiszterián kívül van még egy betegség, az ú. n. syringomyelie, mely a fájdalomérző képesség igen érdekes zavarait idézi elő. A betegség kezdő korszakában csak a hőmérsékleti változások iránt áll be közönyösség. Ilyenkor a beteget izzó vassal lehet érinteni s még se fog mit se érezni. Később azonban más fájdalmak is sikertelenül igyekeznek reá hatni. A test teljes érzéketlenségbe esik.

Eme kellemes oldala mellett azonban a fájdalom-mentességnek meg van az árnyoldala is. A fájdalom ugyanis az egészség őre. Ez figyelmeztet: menj az orvoshoz, valami bajod van! Ez kényszerít, hogy, gyakran kedvünk ellenére, ágyba feküdjünk s pihenjünk.

Ez mutatja meg az orvosnak a betegség helyét s így az orvosi kórmegállapításnak egyik legfontosabb tényezője. Mellhártyagyúlladás, epekő, vakbélgyulladás csak is a velük járó jellemző fájdalmakból ismerhetők fel.

Tudni kell azonban, hogy a fájdalom nem nagyon egyszerű útmutató s igy akár hányszor tévútra is vezet. Ismert dolog például, hogy az erős zápfog-megbetegedés fülfájdalmakat idéz elő. A beteg ilyenkor persze a fülorvoshoz megy, a ki aztán kénytelen a paczienst fogorvos kollégájához küldeni. Ép igy támad igen erős főfájás, migrén is a fog megbetegedése nyomán.

Kétségtelen tehát, hogy a fájdalom, ha nem is a legegyszerűbb módon, de azért biztosan a betegség forrásához vezet. Természetesen a fájdalomnélküliség is megtenheti ezt a szolgálatot. Egy fogorvos beszéli, hogy egy öreg úr fogat húzatni jött hozzá. Kihúzott neki egyet s mivel még nehány teljesen korhadt, gyógyíthatatlan fogat talált, egy másodikat s harmadikat is.

Az öreg úr e közben semmi fájdalmat nem érzett, a minek nagyon örült. A szerencsétlen persze nem sejtette, hogy az orvos ebben az érzéketlenségben a bekövetkező idegbaj előjeleit látta. A fájdalommentesség ebben az esetben a hátgerinczsorvadás közeledtének tünete volt.

Épen mivel azok a betegségek, melyek titkon, lappangva, alattomosan törnek reánk, a legveszélyesebbek, örülhetünk a fájdalomnak, mely figyelmeztet a közeledő vészre.

S azért is kedves a fájdalom, mely a fájdalomnélküliség, az egészség megbecsülésére tanit. Az egészséghez, a jólérzéshez hozzászokott embert tulajdonképen csak a fájdalom vezeti rá az élet öntudatos élvezésére, mivel azt, a mit megszoktunk, csak akkor kezdjük értéknek tekinteni, mikor nélkülözni kezdjük. S tekintve végül, hogy a fájdalom ott, a hol nem jóltevő, hanem gyötrő, kinzó, szabályozható és elfojtható, igazán nincs okunk tőle annyira rettegni.

Hisz annyi fájdalomenyhítő szerünk van. Van chloroform, van aether, van cocain! Van chloraethyl, egy csodálatos folyadék, mely a bőrre fecskendezve az illető testrészt érzéketlenné teszi, belehelve pedig az agyat elkábitja.

Egy másik szer az orthoform a fájdalmas sebeket fájdalomnélküliekké változtatja. Van ezek után még nirvanin, aneson, bromaethyl, a Schlerich-féle befecskendezés stb., melyekel mind enyhithetjük a testi fájdalmat.

Vannak szerek a lelki fájdalmak ellen is, ezekkel azonban az emberiség állandóan visszaél. Ilyen az alkohol, a nikotin, az opium, a kávé, a thea, melyek kis adagban kedvező hatásuak, mértéktelenül fogyasztva pedig méreggé válnak.

Ezt számtalanszor elmondták már, a nélkül azonban, hogy foganatja lett volna. A testi fájdalmak enyhitése azonban nem szokott így elfajulni, mivel rendesen nem maguk a szenvedők, hanem szakértő orvosok végzik.