Általános hiedelem az, hogy ha kellemes illatú a széna, már akkor jó is.
Mig ha ez az illat alig érezhető, akkor már a széna is keveset ér, minél fogva nem egy gazdának az az első gondja szénavétel esetén, hogy megszagolja a szénát s mentől illatosabbnak találja azt, annál jobban meg van felőle győződve, hogy a portéka kitünő. 

Pedig hát a széna jó szagáról ennek jóságára, tápértékére következtetést vonni nem hogy nem lehet, hanem igen sokszor a nagyon is szagos széna jóságában kételkedhetünk.
Máskép van ez, ha a széna kellemetlen szagú, mert ez esetben a széna hibás és jósága, valamint tápértékére a rosz szagból határozott következtetést vonhatunk. 

Kevésbé biztosan következtethetünk a széna értékére jó szagából, mint ez a következőkből kitünik:
Gyakran mig a széna a réten rendekben fekszik, már akkor messzire érezzük finom, füszeres szagát s önkénytelen is azon gondolatra jövünk: az ily szagu széna igen jó lehet, pedig ha a dolgot közelebbről vizsgáljuk és a szénát alkotó füveket megtekintjük, csalódásunk felett nem kételkedhetünk. Az ily kitünő illatu szénában legnagyobb mennyiségben a két-himpázsit (borjupázsit) nevü füvet találjuk, mely a szénának ama kellemes szagot kölcsönzi. 

A szénának a két himpázsit adta eme illatára a gazdák és kereskedők is sokat adnak, pedig helytelenül.
A szag, a mint tudjuk, nem táplál, étvágyingerlő tulajdonsága sincs bebizonyitva és miután a széna értékének meghatározásánál a pénzértékről van szó, ezen látszólagos érték elenyészik. A széna illatáról tehát korántsem lehet oly biztosan himet varrni a jóságra nézve, annál is inkább, mert egészen szagtalan szénák is vannak, a melyek mind a mellett is kitünő minőségűek.