A walesi herczeg január 25-ikén Berlinbe érkezett, hogy meghivja nagybátyját, Vilmos császárt az angol király koronázására, egyszersmind köszöntse a császárt 43-ik születésnapján, mely január 27-ikén volt. Az angol trónörökös látogatása, s a fogadtatás melyben Vilmos császár részesitette, a német és angol uralkodók mély barátságát tanusitja épen akkor, mikor maga a két nemzet nem valami melegen érez egymás iránt s csak a legutobbi napokban is hangosan nyilvánult ez a német birodalmi gyülésen és az angol és német sajtóban. A walesi herczeget a megérkezéskor a császár és a herczegek fogadták, de a város utczáin alig verődött össze egy kis közönség, s üdvözlő kiáltás sem hallatszott.

Január 26-ikán a walesi herczeg berlini látogatása alkalmából a német első gárdadragonyos ezred tisztikara reggelit adott, a melyen Vilmos császár felköszöntötte vendégét, a ki szintén köszöntővel válaszolt. A két beszéd nagyon szives volt, de tartózkodott a két ország közt levő viszonyra való minden czélzástól. Azok a szavak azonban, a melyekkel a császár Viktória királynő emlékének s az angol nemzet nagyságának adózott, mindenesetre kellemes hatást fognak kelteni Angliában.

A walesi herczeg berlini látogatásának egyáltalán az a szinezete van, mintha a két uralkodó iparkodnék elsimitani azokat az ellentéteket, a melyek országaik között mostanában felmerültek.
A „Times” irja: A walesi herczeg Berlinbe utazásának Angliában nem tulajdonitanak politikai jelentőséget, de azért örülnek neki mint kölcsönös családi udvariasságnak. A császár a herczegre mondott pohárköszöntőjében, ugy látszik, megragadta az alkalmat arra, hogy elkülönitse magát azoktól, a kik rágalmazó támadásokat intéztek a brit hadsereg ellen, a melyek Németország felelős köreiben kelleténél nagyobb támogatásban részesültek.