A közelebbi években dicséretes mozgalom indult meg hazaszerte a tekintetben, hogy minden nagyobb város igyekezett a maga monográfiáját megiratni, történetének jelen állapotnak hű képét nyújtani. Így született a szegedi Dugonics-társaság által pályakoszorúzott mű. Írta Kovács János.

Az 513 oldalra terjedő vaskos kötet elénk tárja az Alföld nagy városát, a milyen az hajdan volt és a milyen jeleneleg. Minden tekinteteben feladata magaslatán álló könyv; kivált ethnográfiai része becses. Hat műmelléklet s vagy kétszáz sikerűlt kép is van benne, melyek közűl nehányat mai számunkban mi is bemutatunk.

Az érdemes könyvet a Dugonics-társaság adta ki. Mutatványként az alábbi részleteket közöljük.

Az alsóváros népén a kun-törzs szomszédságát látjuk, de mára felsővárosi halász népben a nemzetiségi eredést a századokon át tartó néphullámzás folytán meghatározni nem lehet. A felsőváros népe alkatára nézve szálasabb, nyulánkabb és mozgékonyabb, mint az alsóvárosi nép, mely középtermetű, inkább alacsonyabb, tagbaszakadt, kevésbbé formás és nehézkes.

Amaz közlékeny, értelmes, nyilt tekintettel, gyors, eleven észjárással és a kultúra iránt nagyobb fogékonysággal bir, az utóbbi lassan gondolkozó, mitha fontolgató volna, inkább zárkózott, bizalmatlan és tartózkodó, sőt félszeg, nehezebben halad, erősen ragaszkodik a régihez.

A felsővárosi egyenes, őszinte, vígságra, mulatozásra hajló- az alsóvárosi "kertöl" (nem határozott, nem őszinte ), furfangos és vidámságra ritkán kész, a munkában azoban mindkettő birós, kitartós, serény és erős.A felsővárosi nép sokkal formásabb,csinosabb és életre valóbbkönnyebben bele nyugszik és tud is alkalmazkodnia változott helyzethez és viszonyokhoz.

Takarosabban ízlésesebben s feltűnőbb fénnyel öltözködik,mint a régihez makacsul ragaszkodó s nehezen mozduló alsó városi nép. Azonban míg a felsővárosi mozgékony és fényűzésre hajló nép kalmárkodásával könnyen szerzett kincsétpazar jó kedvvel,könnyelmüen tudja szórni, addig az alsovárosi népjózan és szerény takarékossággala filléreit s a kapával, verejtékes munkával lassan keresett szerzeményét nem egy könnyen bocsátja ki kérges markaiból.

Sok érdekeset olvasunk a könyvben a régi tanyai, pásztor- és betyár-életéről is. A XIX. század elején hova-tovább többen-többen foglalnak tanyát s bár a hatóság-kényszaríteni akarván a gazdákat, hogy a belterületeken lakjanak-szigorúan meghagyta, hogy 23 holdnál kevesebb földön "senki se merészködjön" tanyát építeni, mégis mindegyre emelkedtek a a náddal, gyékénnyel födött kis tanyaházak.

A tanyák gazdálkodói ugyan egy ideig még be-be jártak a városra, hol házzal birtak, a fölszaporodott pásztor-nép nagy része másfél évtizedet túlhaladó időn át a szegedi templomok tornyait csak a homok-buczkák dombjairól látta. Az ő órája: a nap, a csillagok állása volt: meteorológiája: a hold képe, a nap kelésének és nyugovásának színe, az állatok viselkedése, mozása a madarak fürdése, ide-oda szállongása költözése a harangszó csengése, mellyet csak a szélirány hozott feléje.

.Emlékeztető naplója, életének fontos mozzanata: botjára, vagy a karikás ostor nyelére faragott "rovásokból" állott: kalendáriuma: szegődésének nevezetes napja: Szent György, vagy Szent Mihály napja, a csikók, borjúk növekedése, az állatok életviszonya, egyes madarak megjelenése, megérkezése és elütközése, virágok nyílása, hullása, száradása, a gabona érése vagy a kukoricza törése.

E pászornép végtelenül kevés igénnyel birt, nagyon kevéssel beérte.Szürjébe burkolózva a cserény alomján feküdt, aludt s bérbe kapott ruházata mellett a legnagyobb fényűzése egy jó alakú bunkósbot, tarisznya és a "késség" vagyis a tüzszerszám- zacskó (aczél, kova, tapló), egybekötve az ürgebőr dohányzacskóval, meg egy rövid szárú makra-pipa volt, - s végül a karikás ostor, melyet maga font és nyelét is maga módolta ki ékes czifrázatokkal.

A hétköznapi férfi-viselet között legrégibb és állandóan ma is használatban van télen-nyáron a juhbőrből készített felső- ruhák legkivállóbbja: a suba, még pedig az irhás- és vóczos-suba. Egész bokáig leér, színében két árnyalatú: van világos-sárga, zsemje színű és sötebb-sárga, egyszerű berlini fonállal, vagy selyemmel kivarrott pávaszem, tulipán, rózsa és rozmaring ágakból kombinált virágdísszel, gazdagon árnyalt egyéb zöld ágakkal és levelekkel csoportosítottan ékesítve, a vállon pedig egészben alkalmazott fekete báránybőr gallérral.

A himes varrás a két vállon, oldalt és az elején csoportot, bokrétát képező díszítést, de ezenkívül az aljától pár arasznyival feljebb, amás és háló varrással csipkézet (fűrész csipke ) piros irha szegélyezés is környös-körül futja, hogy a díszítése változatosabb, gazdagabb legyen.

A szegényebbek minden díszítés nélküli subát viselnek a módosabbak selyemmel-a szerényebb anyagi viszonyúak berlini fonállal, mindig színes fonállal-kivarrott irhás-subát hordtak, esős időben kifordítva, de ma már inkább a tanyákon használatos és ünnepeken nem viselik; kiállítása is egyszeű, a selyemmel kivarrott drága suba pedig ritkaság-számba megy. Egy szép suba tizenegy vóczczal mintegy öt méter körzet területű.

A suba után leghaszáltabb felső-ruha a szűr, mely az alsóvárosi tanyai népnél, főleg a juhászok, csordások, béresek és kanászok első rendű szükségleti ruházata volt és az némileg még ma is ; szűrrel ép úgy, mint subával minden gazdaember is el volt látva a régabbi időben. A szegedi nép által használt szűr szintén hosszú, bokáig érő bőr ruha de gallérral és hosszú újjal van ellátva, ez azonban rendesen be van kötve s mintegy zsebet képez rajta. A legszebb szűrök szebeni posztóból készültek.

Ma már ritkábban használt viselet ez is, egykor több féle színű fonállal varrott dísszel, melynek virágékítménye azonban úgy alakjában, mint varrási stiljában és csoportosításában a suba kivarrott díszétől telljesen elütő. A régi szegedi népviseletben csak a suba és a szűr bírtak hosszú-szabással és mindig férfi-viselethez tartoztak.

A szintén juh börből észült ujjas ködmen derékban testhez állóan-mint a dolmány-térden valamivel fölül érő hosszúsággal szabatott, két oldalán zsebbel és az elején keskenyen végigfutó kivarrott dísszel, vagy piros csipkézett irhaszegélyezéssel  vagy halvány zöld fogas varrással és czirmozással láttatott el, rendesen két -három ujjnyi széles fekete báránybőr- a XVIII.ik században kecskebőr-prémezést és ugyanilyen gallért nyert.

Ennek csak a csipőig érő testhez szabott, selyemmel ékesen kivarrott kicsinyített alakját, az "ujjas ködmenkét" viselték a nők télen, míg nyáron különböző színű, hasonló szabású, de később aljzattal ellátott kaczabájt hordtak, mely aztán idővel a világos-sárga színű s itt-ott kivarraott virággal díszített (ködmenkét) telljesen kiszorította a szegedi népviseletből.

Szeged népének foglalkozásáról, életmódjáról, szokásairólkimerítőleg értekezik a könyv; az immár világhírű paprika termesztésről ezeket olvassuk: Különösen az "Alsóváros" népe űzi nagy szorgalommal a konyha kertészetet meg a híres paprika-termelést, s egyben azzal kiterjedt kereskedést folytat a paprika-termelés másfélszázad óta, de különösen az utóbbi ötven év alatt rendkívüli élénkséget nyelt itt, mert míg a XIX-ik század elején Vedres csak emlegeti, hogy a vadsáfrány és a vörös paprika melyek - úgymond - ez előtt egynéhány esztendőkkel szembe se tüntek arra a végre, hogy valaha a kereskedésnek valamely czikkelyét csinálják ; most pedig már helyben a piaczon száz tallérra reá megyen az ára mázsájuknak: ma már szegedről évente 16.000 mázsa paprika kerűl kereskedésbe-ebből a külföldre 4 000 mázsa-mázsánkint 75forint középárban, de a finomabb 100-120 forintért is.

De nem csak a piros porrá tört paprikával, -mely manapság, mint tudjuk, a királyi konyhának is használt fűszere-hanem e zöld paprikával is élénk csere-kereskedést folytat az Alsóváros élelmes népe. A paprika füzérekbe fűzetbe, a ház elején függ, míg megpirosodik, aztán vagy kocsira rakva kerül a forgalmas és élénk paprikapiaczra, vagy külűbe, ma már a nagy malmokban vitetik megörlés végett.

Régebben csak külűben törték a parikát mint ez az egész város területén egyetlen fennmaradt külűről vett képünkön látható; napjainkban azonban csakis gőzerejű gyárakban és a Tiszán levő átalakított lisztörlő malmokban őrlik paprikát. Végig olvasva Szeged és népe monografiáját, jóleső érzéssel teszszük le az érdemes munkát, mert nemcsak az érdekes olvasmányt nyujtott hanem meggyőzőleg bebizonyította az Alföld magyar népének hatalmas erejét, mely győzelmesen meg tudott küzdeni a századok viharaival, most pedig meglepő gyorsasággal halad előre azon az uton, mely a nemzeti nagyság felé vezet.