A király egy magyar festőművésznél

1902 | Február

Ő Felsége VII. Edvárd angol király koronázására emlékül legújabb arczképét szánta ajándékúl. A kép megfestésével Benczúr Gyula jeles művészünket bizta meg.

Febr. 8-án jelent meg a király Benczurnak Bajza-utczai műtermében, s a mesternek két teljes óra hoszszáig ült, mialatt folyton társalgott, főleg művészeti ügyekről. E hó 11-én ujólag megjelent a műteremben, s másfél óra hosszat ült készülő képéhez s ez idő alatt a művész befejezte a felség fejének lefestését.

A hasonlóság meglepte a királyt, a ki most is művészi ügyekről beszélgetett. A király aztán megtekintette a műterem képeit, különösen az ezredéves nagy képet, a mely azt a jelenetet ábrázolja, a mikor a király 1896 junius 8-ikán az országgyűlés két házának Szilágyi Dezsö elnök tolmácsolásával fogadja hódolatát.

A király megigérte, hogy saját alakjának hűsége érdekében ehez a festményhez is szivesen ül.

Megosztás:

Műteremlátogatás

Kántor Judit

Benczúr Gyula festményeinek nemzetközi szereplése meghozta számára azt a rangot, hogy VII. Edward angol király fölkeresse Budapesten, abból a célból, hogy vele festesse meg a portréját.

A király látogatásakor elámult a Benczúr-festmények attraktivitásán, emberábrázolásának kiváló karakter-érzékén. Kevés példa van (de van) a képzőművészetek történetében arra, hogy jeles államfők, egyházi személyiségek műteremben modellt üljenek arcmásuk lefestéséhez.

Mi, az utókor, mit csodálhatunk Benczúr műveiben? A barokkos újraértelmezett Frans Hals-i laza festékfelhordást, az anyagszerűség hű visszaadását, kompozícióinak nagyvonalúságát.

Elég, ha az olvasó ellátogat a Magyar Nemzeti Galériába, és megnézi egyik jelentős művét, a Vajk megkeresztelését.

Ha a képhez közel szemlélődünk, tetten érjük a festő laza, nagyméretű festékfolt-tobzódását, a rubensi igényű lendületet, dinamikát.

Hátrább lépve a kép fókuszába viszont ezek a folt-táncok összeállnak bámulatos szintézisbe.

E sorok írója gyermekkorában megnézte a nagy Benczúr kiállítást, 1958-ban, a Nemzeti Galériában. Lenyűgözött a kiállítás élménye. Ezek után nem értettem, hogy lehet fanyalogva beszélni Benczúr Gyula festészetéről.

A művészetpolitika az ’50-es években igyekezett minden erővel negálni jelentős művészeinket. Ilyen sorsra jutott báró Mednyánszky László is. Sok évtizednek kellett eltelnie, míg Budapesten nagyszabású kiállítást rendeztek Mednyánszky műveiből. Szerencsére a művészetben a művek beszélnek, így aztán az alkotók beárnyékolhatók, de az általuk létrehozott értékek nem. Az érték örök.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!