A magyar textilgyáripar bajairól értekezett dr. Krejczi Rezső az országos iparegyesületben.

Kifejti, hogy a nagy fejlettségű osztrák textilgyáriparral szemben a mi szövő gyáraink nem rendelkeznek bőséges tőkék fölött, megfelelő munkavezetői képesség is ritkán található nálunk, a szakavatott ügyes munkások pedig a kellő számban nem állván rendelkezésre, azokat esetről-esetre kitanítani, nevelni kell.

Majd rátér azokra a bajokra, amelyek a tőkehiányből erednek.

Az aránylag ujabb keletű textilvállalatok üzemberendezésüket még nem amortizálhatták, tartaléktőkéket még nem gyűjtöttek és közvetlen olcsó hitelre csak nehezen tehetnek szert. A magyar textilgyártelepek szétszórtsága és izolálása miatt a kiegészítő műveleteket végző telepek sem keletkezhetnek, a fehérítés, festés, appretálás és általában a kiegészítő műveletek e miatt sokszor távol vidéken dupla fuvarköltséggel eszközlendők.

Kivánatosnak jelzi, hogy a belföldi fogyasztás intenzívebb módon tereltessék a belföldi gyártás szolgálatába.

Utal a társadalmi körök által kezelt bár közjellegű, de csak közvetve az állam felügyelete alatt álló kisebb-nagyobb intézetekre, amelyek a belföldi cikkek fogyasztásába bevonandók volnának; kivánatos erős és munkaképes konfekciós iparnak a fejlesztése is, amely a vászonnak, posztónak és szöveteknek tömeges fogyasztója volna, de bevonhatók még bizonyos nagyfogyasztó körzetek is a belföldi termékek fogyasztásába, ilyenek volnának a kedvezményezett és bármilyen formában állami támogatást élvező nagy vállalatok, amelyek befolyásolhatók abban az irányban, hogy a belföldi textilgyártmányok fogyasztását alkalmas uton és módon elősegítsék. Ilyen vállalatok a nagy kőszénbányák, vasművek, malmok, gépgyárak stb., amelyeknek munkásállománya 100.000 főre tehető.