A belföldi pénzpiac helyzete minden tekintetben igazolja azt a képet, melyet már hetekkel ezelőtt jóslatképpen feltettünk róla.

A viszonyok csöppet sem változtak, noha most már két hete van érvényben a 3 és fél százalékos hivatalos ráta s most már talán a *H-k* élénk fantáziáju szakírója is elismeri, hogy nekünk volt igazunk, amikor ad absurdum vittük azt az állítását, hogy a váltókamatláb mérséklése egy uj kornak hajnalhasadását jelentené. Az egyetlen argumentum, melyet ellenünkbe lehet vetni, hogy két hét sokkal rövidebb idő, hogy ez alatt gyökeres változások állhatnának be s hogy a radikális átalakulást hátráltatja az is, hogy tél közepén vagyunk, amely időszak a vállalkozás ágainak egy egész sorát természetes tétlenségre kárhoztatja. Megvalljuk őszintén, hogy ezen okadat ellen nem tudunk semmit se fölhozni, nem marad tehát más hátra, mint hogy nyugodtan bevárjuk a tavasz beköszöntését. 

A közelmulban nagy időket élt át a tőzsde; az évekig tartó tespedést a legjobb papiroknak. 

A legkedveltebb, általános bizalommal örvendő részvényeknek fokról-fokra való elértéktelenedését erőteljes hausse-mozgalom váltotta fel, amely mint a friss szellő, elseperte az üzleti pangás nyomán járó sötét felhőket, a kétségbeesést. A tőkék a bizalmatlanság következtében óriási módon megtorlódtak a bankok páncéltermeiben, az évekig tartó takarékoskodás oly nagy arányu pénzhalmozatot eredményezett, hogy végre is elérkezett az a pillanat, a mikor a visszatért bizalom következtében a tőke ismét az értékpapírpiac felé fordul és ott keresi magának azt a megfelelő kamatozást, amit a bankbetétek, éppen a pénzbőség következtében, nem képes neki nyujtani.