E hó 8-ikán volt esztendeje, hogy Milán szerb király meghalt Bécsben. Az első szerb királynak a magyar király,a temetéséről is gondoskodott.

Ott nyugszik immár Milán, a szomszéd Szerbia egykori királya a kruzsedoli ódon zárda kriptájában; ide vágyott viszontagságos élete után pihenni ide, Magyarország földjébe, mint ezt végakaratában kijelentette.

Köztünk fenmaradt jó emlékezete, hiszen nemzetünknek igaz, jóakaró barátja volt ő teljes életében s politikája is mindig oda irányult, hogy monarchiánk és Szerbia közt a jó viszonyt növelje.

Ebből az alkalomból közlünk Milán királyról egy érdekes történetet, melyet elsőkézből mesél el egyik közeli ismerőse:

*Mikor Szczavniczáról visszautaztunk – beszéli Szemere Attila – Ó-faluban egy zsidó korcsmárosnál kellett a lovakat megpihentetnünk. A villásreggelit Szczavniczáról hoztuk magunkkal; de hogy a korcsmárosnak is legyen valami haszna , a király rostélyosokat és kávét rendelt. Mikor behozták az ételt, Sándor királyfi belekóstolt, de az első falat után ott hagyta.

- Mért nem eszel? – kérdé a király.
- Mert rosz, - feledé dünnyögve a királyfi.

- Semmi finnyáskodás! Azonnal megeszed az egészet. Fogsz te még annál rosszabbat is enni! - Aztán egy végtelen szerető és bánatos pillantást vetve a fiára, odaszólt hozzám halkan: *Isten ne adja! *

Majd igy folytatta : *Látja a kíséretemet? Tudja, hogy a szerbnek mindeneknél előbb való a kávé és mégsem iszik egy sem belőle. Ugy-e, el sem tudja képzelni az okát? No hát én megmondom. Mert zsidó főzte. De majd segítek rajta.

* Siessünk urak, igyuk meg a kávénkat, mert kihűl!* Azzal ajkaihoz emelte a csészéjét s egy hajtásra kiitta. A jól fegyelmezett mit tehetett egyebet, mint hogy kénytelen-kelletlen szintén felhörpintette a maga kávéját.