Ha egy-egy külföldinek szerencséje van és valahogy *kézzel-lábbal* győzni tud nálunk, haza viszi a nyert dolgait és persze mutogatja otthon a *magyar díjat*, de hogy leesik az álluk, ha az érmen felfedezik a *Steidel, Wien* jelzést, a tiszteletdíj talapzatán meg a *Johann Funk Berlin*czégjegyet.

A magyar érem, a magyar tiszteletdíj legyen magyar. Legyen ugyanis rajta valami magyaros jelleg. Az érem mintája legyen magyar művész kezemunkája, magyar munkás préselje azt.

A tiszteletdíj anyaga legyen lehetőleg magyar föld terméke; legalább magyar motívumok legyenek rajta felismerhetők; az agyagból gyúrt, bronzból formált alak szimbólum legyen a magyar életből ellesett. A legkisebb külföldi országok is ügyesebbek e tekintetben nálunk.

A csehek például érmüket gránittal díszítik, tiszteletdíjul valami cseh kristályüveg holmit adnak. A gránitnál jut eszembe, hogy teszem a*máramarosi gyémánttal* is csinálhatnának valami ilyest. Csak mi volnánk olyan élhetetlenek, hogy ilyesmivel se demonstrálunk nemzetiségünk mellett!!

A dolgok gazdasági oldala fölött se lehet vállat vonnunk. Minek fizessük, drága pénzzel azokat a vámmal megterhelt portékákat, minek hizlalják azt az osztrák kereskedőt, bazárost? Maradjon itthon a pénz, szükségünk van minden garasra.

Szinte hallom a clubmanek vállveregető ellenvetését: jó, jó kedves uram, minden szépen van mondva, de hát ha nincs pénzünk. Nekem mondják? Ismerem a sportklubjaink anyagi helyzetét, látom milyen szükös kenyéren tengődnek. Mégis megnyugtatom őket : ne adjanak arany, ezüst holmikat, hanem inkább egyszerű anyagból való dolgokat, az *art appliqué*-nek valamely fajtájából csak legyen benne valamelyes magyaros művészet.

Kapni ilyet manapság már botrányos olcsó áron is. A tervezés se kerül Dárius kincsébe. Vannak fiatal kezdő művészek, művész növendékek, szegények. Azok nevével és czímével bőven szolgálhat az Iparművészeti Társulat, csak tessék bizalommal hozzáfordulni. Ők szinte potom áron terveznek, mintáznak valami dolgot, a mi, ha nem is mindig művészi de leginkább nem művészietlen. Sőt ismerek magyar művészt, még pedig minden idők egyik legnagyobb művészét, a ki az ifjuság testi edzésért való rajongásában gyönyörű dolgot mintázott – csupa lelkesedésből. Akad ilyen több is.