A csömöri-út rég nem látott oly tömeget, mint a milyen a Slavia-match napján már 3 órakkor kisietett; a legklasszikusabb lóversenynapokra emlékeztető kép tárult az emberek elé, látván a hömpölygő népáramlatot, melynek csoportjai élénk vita mellett latolgatták a magyar csapat győzelmi esélyeit.

Bizony kevesen voltak ama optimisták, kik a B. T. C. győzelmét tippelték, természetesen fogadások is nagy számban köttettek. A magyar csapat győzelme minden esetre nagyban hozzájárult – legalább az napon – a vendéglős ipar fellendüléséhez, mert kiszámíthatatlan ama elfogyasztott liter borok száma, melyet mult vasárnapon az örömmámorban úszó football hívek a diadal tiszteletére a rekedtségig igénybe vett torok kenésére leöntötték.

A match után végig sétáltam az Andrássy és Stefánia-úti korzón, melyen a kellemes tavaszi időben ezrekre menő sétáló publikum tolongott. Minden második ember a Slavia-matchról, annak részleteiről és izgalmairól beszélt : a kávéházakban, sörházakban pedig úgy tárgyalták a szenzácziós győzelem eseményét, mintha egy világra szóló nemzeti ügy diadaláról lett volna szó.

Szives ováczióval üdvözölte szokás szerint a publikum a porondon megjelenő B. T. C. csapatot; kijutott az éljenzésből a csapat minden egyes tagjának, de legmelegebben talán mégis régi kedvenczét Ordódyt üdvözölte; Wagnernek is része volt a hasonló lelkes ováczióban, mert sokan azt hitték, hogy utoljára játszott mult vasárnapon a magyar csapatban, pedig még pünkösd hétfőn fogja csak igazán eljátszani *hatytyúdalát*.

A *Dódy*-ról rossz hírek keringtek: a tribünön azt hitték, hogy betegsége után nem fog a tőle megszokott lelkes és fáradhatatlan modorban játszani. Pedig kellemesen csalódtak. Csak az első perczekben mutatkozott kétheti pihenésének gyönge utóhatása, de csakhamar beleélte magát régi helyzetébe s ismét úgy játszott, mint a hogy csak a *Dódy* játszani tud.

A Slavia által beadott második goal után, mely a B. T. C. eredményét kiegyenlíté, történt, hogy a magyar csapat esetleges kudarczainak előérzete okozta halálos csendben egy  hang megszólalt: Fiúk, csak még egy goalt!

A következő pillanatban a Slavia kapujában fennakadt a labda. Soha ily ujjongást és éljenzést a millenáris pályán nem hallottunk. A kitörő viharos éljenzés lármája oly nagy volt, hogy a Stefánia úton végig hallatszott moraja s a körülbelül másfél kilométernyire fekvő Erzsébet királynő úti pályán mérkőző Magyar Football-Club és Ujpesti T. C. csapata is meghallotta a magyar csapat győzelmét jelentő örömujjongás zaját.

A közeledő vihar zugására emlékeztető zsongás reszketette meg a levegőt; zsebkendők lengetése, légberepülő kalapok s az örömtől ujjongó néptömeg mozgása fenséges látványt nyujtott a szemlélőnek, már t. i. azoknak, kiket a lelkes publikum extazia nem ragadott magával s hidegvérrel nézhették a tomboló, ujjongó emberek ezreit. A *még csak egy goalt* óhajtó ipsének különben megtette a magyar csatársor a kivánságát, sőt meg is toldotta még egygyel.

A hét, mely örömmel kezdődött, keserűséggel végződött. A megválás fájdalmait érezték keblükben mindazok, kik Wagner Rudolf tiszteletére a *Budapesti Ramblerek* által rendezett búcsú banketten megjelentek. De sírva vigad a magyar; a viszontlátás reményén vigasztalódó labdarúgóink is csakhamar elfelejtették, borba ölték bánatukat és kedélyes mulatozás közt bucsúztatták el szeretett sporttársukat.