Támadások a szászok ellen

1902 | Április

A költségvetés általános vitájának végén ismét emlegetés tárgyai lettek a nemzetiségi törekvések. A függetlenségi pártból Pichler Győző fordult ujra a szászoknak. Erre Korodi Lutz, az ismert szász igazgató oly magas hangon felelt, minőn nálunk se a szászok, se egyéb nemzetiségiek nem beszélhetnek. Volt is zaj, közbeszólás.

A szintén szász Lindner Gusztáv tiltakozott, hogy a szászokat oly megjegyzésekkel illessék itt, mint a minők a közbeszólásokban bizony elég sűrűn hangzottak és az elnöki csöngettyű csendesitő hangját is megszólaltatták. Majd Kollár Márton beszélt a tótok elnyomatásáról és elhagyatottságáról, szintén közbeszólásoktól kisérve.

A szászok ellen intézett támadásokból a következő jelenetet adjuk:
Pichler Győző külügyi kérdésekkel foglalkozik, azután a szászok ellen fordul s hangoztatja, hogy Magyarországon nem lehet más politikát követni, mint az egységes magyar politikát. A szász iskolákban használt tantervet mutatja fel s igazolja, hogy a tanitás nem magyar szellemű. Korodi ajándékozott egy könyvet az iskolának, Zimándy könyvét Kossuth Lajosról. (Nagy zaj.)

Olay Lajos: Szégyen gyalázat, hogy olyan ember a magyar képviselőházban ül. Hazaáruló bitang. (Zaj.) Ki kell dobni! Nem ide való! (Hasonló felkiáltások balról.)

Taltián Béla elnök Olay képviselőt kéri, hogy ilyen kifejezéseket ne használjon.

Olay Lajos: Kérem, az ilyen embert ki kell dobni a magyar parlamentből! Gyalázat! Ki kell dobni! (Élénk helyeslés és zaj a szélsőbaloldalon.)

Nessi Pál: Minden más parlamentből kidobnák!

Olay Lajos: Gyalázatos pimasz, a ki ezt tette! Szégyen, gyalázat!

Korodi Lutz Lajos (szász): Azt már eleget hallottam!

Ballagi Géza: Erre nincs feleletük!

Kubik Béla: Ráfér a pofájára minden! Elnök: Ne méltóztassanak ilyen kifejezéseket használni!

Kubik Béla: Vastag a bőr a pofáján! Elnök ismét közbeszól.

Olay Lajos: Nincs olyan kifejezés, a mit az ilyen ember meg ne érdemelne! (Zaj.)

Pichler Győző: A szász nép szorglamas és hazaszerető.

Megosztás:

Szászok Erdélyben

Lóczy István

Ha meg szeretnénk érteni, hogy az erdélyi szászok miért nem éreztek osztatlan lelkesedést Magyarország és a magyar kulturális politika iránt, meg kell próbálnunk az ő fejükkel gondolkodni egy kicsit. Ez egyébként sem árthat ezen a soknemzetiségű környéken. Nos, a szászok a 13. század óta laknak Erdélyben, ahol a középkor egész ideje alatt nagyfokú kiváltságokat élveztek. A Szászföldre, főleg a szász önkormányzattal rendelkező településekre nem lehetett csak úgy beköltözni akárkinek, még a magyar nemesség tagjainak sem. Az erdélyi belső igazgatásnban a szászok egyenrangúaknak számítottak a magyarokkal és a székelyekkel, és semmiképpen sem lehetett őket például a szinte teljesen semmibe vett románokkal együtt emlegetni. A szász közösség anyagi ereje bámulatos volt, ennek megfelelően hatalmas kulturális értékeket hozott létre, és mindvégig megtartotta német anyanyelvét és német kötődéseit. Autonómiájuk biztosítása a terület urainak a legtöbbször praktikusnak tűnt.
Amikor a török háborúk végeztével Erdély a Habsburgok birodalmába került, a szászok eleinte abban reménykedtek, az uralkodócsaláddal közös német nyelv okán is, hogy helyzetük előnyösen fog megváltozni. Mária Terézia és II. József abszolutista rendszerében azonban a középkori jellegű kiváltságoknak, különállásoknak nemigen volt helye.
Azután a 19. században a nacionalizmusok kibontakozásával még veszélyesebb támadások érték a szászokat, mivel ezek a kulturális sajátosságokat, a hagyományokat, az anyanyelvet vették célba.
A 20. század fordulójára a központosított közigazgatás felváltotta a szászok önkormányzatait – és persze más közösségekéit is, nemzetiségi tekintet nélkül -, a magyar nacionalizmus pedig többször hevesen támadta a szászok nemzeti érzéseit és intézményeit. Így, bár általában a szászok nemzetiségi sérelmei nem voltak túlzottan nagyok, azért a viszony a magyarsággal korántsem volt felhőtlen.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!