Egy nagyvárosi színház igazgatója Párisba rándult, hogy ott franczia szinműirodalom valamelyik alkotását megnézze, esetleg színháza számára megszerezze.

A vasuti kocsiban egy uriemberrel került össze, kit ugyan is nem ismert, de az idő elölése kedvéért megszólított. – Uraságod bizonyára Párisba utazik? – kérdé az igazgató.

- Oda, kiváncsi vagyok erre a modern babylonra.
- Persze, Ön jól beszél francziául?
- Nem én, - felelt a megszólított, de birom a világnyelvet és ez teljesen elég.
- Volapük-öt gondolja?
- Oh dehogy, majd meglátja, az én nyelvtudásom olyan czélszerü, hogy minden esetben beválik.

A színházigazgató hiába faggatta emberét, az csak gúnymosolylyal felelt. Párisba érkeztek.

- No öregem, - szólt most az igazgatóhoz, a nagy világnyelv-tudós és egy öt frankos aranyat magasan tartva, kezében érczes hangon kiált egy közeli bérkocsi fele – magyarul:
- No fiuk, ki visz el ezért?

Persze húsz kocsi fogta meg a gyeplőt egyszerre.