A Csendes oczeánban fekvő Juan Fernandez szigetét, a hol Defoe világhirü regényének előképe, Selkirk Sándor matróz, négy éven és négy hónapon át (1704-1709) teljesen egyedül élt, a Robinson nevéhez füződő nagy érdeklődés mellett is igen kevesen látogatják, mivel a világforgalomtól igen félre van s a legközelebbi szárazföldtől is több mint 500 kilométer távolságra esik.

Nem egyszer hirdették már, hogy elsülyedt a tenger mélyébe s másszor, hogy lakói teljesen kipusztúltak. E híresztelések később teljesen alaptalanoknak bizonyúltak.

Legközelebb egy Slocum Josué nevü utazó járt rajta, ki „Spray” nevű yachtján egymaga 74,000 kilométernyi nagy útat tesz meg a föld körül s erről az angol *Century Minthly Magazine*-ben részletes leírást közölt.

Slocum a Tűzföld partjaitól 15 nap alatt ért el a világhirü szigethez, melynek kékes hegycsúcsát közel 50 kilométernyi távolságból láthatta meg először. Ágyúlövéssel adott jelt a sziget lakóinak, kik kezdetben nagyon bizalmatlanúl fogadták az utazót, de később megbarátkoztak vele. Slocum több napot töltött az elhagyatott szigeten.

Slocum igen kellemes helynek mondja a szigetet. A hegyeit mindenütt erdő fedi, s a völgyek, melyeken tiszta vizű patakok folynak végig, termékenyek. A szigeten ma már nincsenek kígyók, sem vadállatok, kivévén a vadon élő disznókat, kecskéket, kutyákat. Nincsenek szeszes italok, rendőrök és ügyvédek sem. A lakók egyszerűen élnek, kiki saját ízlése szerint öltözködik. Jelenlegi számuk a gyermekekkel együtt 55, nagyobb része Dél-Amerikából költözött ide.

Választott fejük Carroza Emanuel, egy állitólagos svéd nemes, ki Slocum látogatása idején Chilében volt, hova gyermekeit vitte iskolába. Az ő lakása is egyszerű faház, melynek egyetlen dísze volt egy zöldre festett réz ajtókilincs, további kitüntetésűl egy árboczfa az arra fölvont lobogóval, meg a parton egy vörösre és kékre festett csónak.