Gróf Kinskyné Pálmay Ilka asszony haza jött, hogy művészetével ismét gyönyörködtesse a magyar közönséget. Kedves vendég itthon, a mire elég bizonyság, hogy minden este megtelik a Vigszinház nézőtere, valahányszor Pálmay Ilka játszik s a közönség nem fárad bele a tapsolásba.

Valahányszor Pálmay Ilka magyar szinpadon lép föl, az mindig eseményszámba megy, de különösen érdekes mostani vendégszereplése, mikor az operett-szinpadok divája egy kis japán drámában mutatja be művészetét, a melynek „Pillangó kisasszony” a hőse.

A naiv Pillangó kisasszony szereti a csapodár Pinkerton hajóshadnagyot s megöli magát, mikor megtudja, hogy hajóstiszt messze hazájában, Amerikában mást vett feleségül. Ez Belasco darabjának a meséje. Egyszerű sablonos romantikus történet, de mennyi színt, mennyi életet önt ebbe az egyszerű történetbe Pálmay Ilka!

Mikor elbeszéli a szinpadról a Pillangó kisasszony megható történetét, akkor lehetetlen kétkedni abban, hogy szerencsétlen; a közönség vele érez szerencsétlenségében és mikor végül megöli magát, megértjük, hogy a halálnál egyebet nem is választhatott.

Pedig oly egyszerű eszközökkel éri el a legnagyobb sikert. Megveszteget a kedvességével, a természetességével, finomságaival. Egy kis japán poézist varázsolt a szinpadra és elhiteti velünk, hogy Belasco darabja való igaz történet.

A napokban fölkerestem a művésznőt, hogy megkérdezzem tőle, mint volt megelégedve a sikerrel. - Tudja, - mondta a művésznő – az első padsorban két katonatiszt ült. Bizonyára azért jöttek, hogy viszontlássák bennem az operettprimadonnát. Megfigyeltem őket: a nagy jelenetem alatt mind a kettő könnyezett. És ezek a könnyek engem megnyugatnak, mert azt látom belőlök, hogy nem játszhattam rosszul. És igaza van Pálmay Ilkának. Semmi sem bizonyíthatná jobban, hogy drámában is mily művésznő Pálmay Ilka, mint ezek a könnyek.