Halász Ignáczczal Lappföldön

1901 | Október

A korán elhúnyt jeles tudós és iró: Halász Ignácz özvegye, szül. Pillitz Margit úrhölgy férje gyűjteményéből értékes lapp néprajzi tárgyakat ajándékozott a Magyar Nemzeti Muzeumnak. E tárgyak egy részét bemutatjuk mai számunkban egy pár más képpel együtt, melyek szintén az elhunyt tudós hagyatékából valók.

A lapp nyelv méltán keltette föl nagyobb mértékben Halász érdeklődését. Akkor még nem tudta eldönteni a tudomány – és ma sem mondta ki még erre nézve utolsó szavát, hogy a finn-ugor nyelvek között minő hely illeti meg a lappot, Budenz és vele sokan, ahhoz a csoporthoz számitották, mely a magyar, vogul-osztják és zürjén-votják nyelvekből áll; mások egyszerűen a finn nyelv egyik tájszólásának tartották és ennél fogva a másik – finn-mordvin-cseremisz- ághoz sorolták.

Az újabb nyomozások, és első sorban épen Halász gyűjtései alapján, az utóbbi álláspontot látszanak igazolni. Halász három útat is tett a lappok közé, hogy a nyelvvel és néppel alaposan megismerkedjék. Ezt el is érte. Kötetekre terjednek e tárgyra vonatkozó közlései (1885-1896).

A lappok – mint ismeretes – Európa éjszakkeleti részén, a zordon sarki tájak közelében laknak. Mindössze alig 35 ezernyi nép, s e kis szám négy országra van elosztva: Oroszországban Kola félszigetre, Finnország felső vidékeire, továbbá Svéd és Norvégországokra.

Halász e két utóbbi helyen kereste fel őket háromszor a 80-as évek utolján és a 90-esek elején, miután már előzőleg bebizonyította reátermettségét. 1881-ben megjelent „Svéd-lapp nyelv és olvasmányok” czímű önálló művével. Ebben az időben tanúlt meg svédűl és oroszúl is igen jól.

A nyelveken kivül kitűnő érzéke volt a népélet megfigyeléséhez is. Mindenütt fényképfölvételeket csinált és tapasztalatait több élvezetes útleírásban foglalta össze a „Budapesti Szemlé”-ben s a székesfehérvári főireáliskola értesítőjében.

A Magyar Tudományos Akadémia sietett őt érdemeinek jutalmáúl tagjainak sorába fölvenni. A lappok között való tartózkodás, a mily gyömölcsöző lett a tudományra nézve, oly kevéssé volt hasznára Halász egészségének. Úgy látszik, ott szerezte gyomorbaját, mely aztán sírba döntötte.

Nagy áldozat is, melyet csak a tudományért való igaz lelkesedés magyaráz, ily félig nomád néppel osztani meg azt az életnek alig nevezhető állapotot, melybe a mostoha sors helyezte a hideg éjszaknak e szegény fiait.

Halász hónapokon át kitartott az ő lappjai között és nagy kedveltségre tett szert köztük. A lappokról Halász nagyobb néprajzi munkát is kezdett írni, a mely – e sorok irója által befejezve – a jövő évben fog megjelenni. Ehhez tartoznak a lapp téli sátrat és viseletet föltűntető képeink is.

A lappok téli sátra nem valami kényelmes alkotmány. Úgy építik, hogy lerakják a czölöpöket, hasonlóan mint a nyári sátornál, de azután a hideg ellen kitöltik a czölöpközöket mohával. A sátor belsejében van a lapos kövekből összerótt kályha. Bútor nincs. Az ágyakat rénszarvasbőrök helyettesítik, asztal gyanánt a sátor földje szolgál.

Újabban a lappok egy része kénytelen letelepedni, mert a földmívelés alá fogott terület, a hol azelőtt nomadizáltak, folyton szűkebbre szorúl. A mint táplálkozásuk főforrása rénszarvas, - melyből egy-egy lappnak több százra menő nyája is van, - úgy eszközeik és ruházatuk is leginkább rénszarvas csontjaiból és bőréből kerülnek ki. Ilyen készítésű lapp tárgyak képeinken is láthatók.

Halász Ignáczot egyébként is ritka sokoldalú tudományos képzettsége és munkássága mellet főleg e nagyszabású lapp tanúlmányai segítették 38 éves korában, 1893-ban a magyar és a finn-ugor nyelvészet tanszékére Kolozsvárott.

Mint tanár jeles volt.Tanítványai szeretettel csüngtek rajta. Testestűl-lelkestűl katedrájának élt. Előadásait rendszeresen kidolgozta s ilyképen egy nagy magyar nyelvtannak első alakját is megszerkesztette belőlük; e nagy mű is kéziratban van meg. A tudomány sokat köszön neki és – mint meseírónak – az irodalom is. Még többet várhattunk volna tőle, ha a fáradhatatlan tudós halála oly korán be nem következik.
V.B.