A nyomott közgazdasági helyzet komoly aggodalmakat okoz nem csupán a különféle vállalatok élén álló férfiaknak, hanem a kormánynak is. A trónbeszéd is kimondotta, hogy a „kormányunk teljes tudatában van feladata sulyának s tudatában van annak is, hogy a gazdasági helyzet megjavitásának munkájához az igazgatás minden ágának hozzá kell járulni.” Még mielőtt a korány az uralkodó személyében ily szavakkal fordul az országhoz, már is hozzá kezdett a segitó eljárás meginditásához.

A trónbeszédet megelőzött minisztertanácsok egyikében elhatározták, hogy az állam megrendeléseket tesz megközelítőleg negyvenöt millió korona erejéig a vas- és gépgyáraknál, a hidépitő-, szerszám- és vagongyáraknál s a szövő és ruházati iparvállalatoknál. E megrendelések fedezetéről a pénzügyminiszter a pénztári készletekből gondoskodnék.

Ezenkivül a miniszterium egy nagyobb szabású beruházási terven dolgozik, mely az állami épitkezéseket is magába foglajja, s mely nem tévesztendő össze a fentebb emlitett segélynyujtással. A nagyobb beruházási terv csakis az állami hitel igénybevételével valósítható meg. Tudvalevőleg 1900-ban már bocsátottak ki egy 120 millió koronás beruházási kölcsönt, mely azonban már felhasználtatott.