Nagy nyomoruságban érkezett 120 kivándorló Fiuméba. Máramarosmegyéből való rutének, a kik az ősszel keltek utra, elmentek Braziliába s most irtózatos nyomorusággal tértek vissza. Többen közülük ott vesztek. A Liguria Americana nevü olasz kivándorló-ügynökség emberei azt igérték a máramarosiaknak, hogy Argentinában ingyen földet kapnak müvelésre.

A máramarosi együgyü emberek lépre mentek. Mikor Braziliába megérkeztek, az ígéret földje helyett a kávéültetvényekre vitték őket, hol az éghajlattól és rettenetes nehéz munkától mindaddig szenvedtek, míg a braziliai osztrák-magyar konzul meg nem könyörült rajtuk és hazájukba vissza nem szállittatta őket.

Négy ember Braziliában halt meg, nyolcz pedig hazafelé jövet a hajón. A belügyminiszterium intézkedésére a fiumei kormányzóság gondoskodott a hazaszállitásukról. A kormányzó anyja Szapáry grófné pénzt meg élelmiszereket osztott szét köztük. A szánalomra méltó emberek Budapestre érkeztek, s innen folytatták utjokat haza, a hol mint tanuk beszélhetik el mi vár a kivándorlókra.

Ezeknek az embereknek nemrég még volt egy kis házacskájuk, egy darabka földjük. Legtöbbjük egy kis községből való, ahol 28 család hitt a csábításnak, a mit ott nyomtatás utján terjesztettek. A község lelkésze a templomi szószékről is kérte őket, hogy ne higyjenek. A hatóság is hiába lépett közbe. Annyi pénzök volt, hogy az úti költséget megfizethették. Genuában az olasz ügynökség még mindenféle réven követelt tőlük pénzt.

Végre elérkeztek Braziliába, San Paolóba. A kávé-ültetvényekben kaptak munkát, s azért 2 korona 40 fillér napszámot. Csakhogy az élet rendkivül drága, ebből még élelemre is alig jutott. A munka pedig sulyos volt. Hamar belátták, hogy igy lehetetlen megélniök. Még szerencse, hogy kegyelemből visszaküldték őket.