Az elektromos vezetékek érintéséből keletkező veszedelmek

1901 | November

Weber zürichi tanár kisérleteket végzett annak megállapítására, hogy mi veszedelem fenyegeti az embert, ha teste akár szándékosan, akár véletlenségből el nem szigetelt elektromos vezetékkel jut érintkezésbe.A kisérleteket maga magán végezte s főleg a váltakozó áramot szolgáltató vezetékek hatását tanulmányozta.

Weber a kisérleteket két csoportra osztotta; az elsőbe tartozott annak megállapítása, hogy mi történik azzal az emberrel, a ki olyan drótokat fog a két kezébe, a melyekben különböző feszültségű áram kering; a másik kisérleti sorozat annak a veszedelemnek megállapítását tűzte feladatául, a mely keletkezik, mikor az elektromos vezeték pályáján álló ember csak fél kezével fogja meg a vezetéket.

Az első csoportba vágó kisérleti sorozat berendezése a következő volt: másodperczenként 50 periódusú és 200 volt feszültségű áramot vezetett egy csévén át, a melyen egyenlő távolságban összesen 21 elágazás volt, úgy, hogy a cséve 10, 20, 30 stb. egészen 210 volt feszültségű váltakozó áramot adhatott. Mikor nedves ujjakkal ragadta meg a vezetéket, a melyben 30 voltnyi feszültségi különbség volt, úgy érezte, hogy ujjai, keze, kézcsuklója, alsó és felső karja mintha megbénult volna, ujjait alig tudta mozgatni, a kezét alig birta elfordítani.

Ha nyujtott karral fogta meg a vezetéket, nem birta meghajlítani, ha pedig hajlott karral nyúlt hozzá, nem tudta kiegyenesíteni. Az ujjakban, kézben és karban oly nagy volt a fájdalom, hogy alig állta az ember 5–10 másodperczig; de még volt annyi ereje, hogy a drótot eleressze. Ilyenkor az ember testén áthaladó áram 0,012–0,015 ampére erősségű.

Mikor Weber 50 volt feszültségű áramot szolgáltató vezetéket fogott meg nedves ujjaival, ujjainak és kezének izmai abban a pillanatban egy időre megbénultak, a drótot legnagyobb erőfeszítéssel se tudta elbocsátani a kezéből.

A 90 voltos áramot vezető drót kézbevétele, bár az ujjak szárazak voltak, szintén rögtöni bénulást okozott s a drótot elereszteni nem sikerült; a kézben és a karban akkora volt a fájdalom, hogy akaratlanul is felkiáltott. Ezt az állapot 1–2 másodpercznél tovább nem bírja el az ember.

Annak a veszedelemnek a megvizsgálására, a mely a földön álló embert akkor fenyegeti, ha fél kezével olyan váltakozó áramú vezetéket fog meg, a melynek másik pólusa a földön fekszik: 100 volt feszültségű 20 izzó lámpát kapcsolt össze egymásután és 2000 volt váltakozó feszültségű áramot szökkentett át rajtok.

Újra elágazó drótokat készített, a melyek 100, 200 stb. egészen 3000 volt feszültségű áramot szolgáltattak. A megfigyelő kavicshalmon állott, mely a kisérletet megelőzőleg nedves lett az esőtől; később a megfigyelő nedves agyagtalajon állott, melyet finom, megnedvesített szénpor borított.

A nagyfeszültségű áramvezeték mindkét esetben ártalmatlannak bizonyult, a mi a bőrczipő szigetelő tulajdonságának volt köszönhető; mert, mikor Weber, a kavicshalmon állva, megfogta a drótot, csak erős sajgást érzett az ujjaiban, mikor pedig erősen megragadta a drótot, ujjának izmait erősebb rándulás érte.

Agyagtalajon csak 1300 voltos áramig próbálta ki az áramot; ekkor tapasztalta, hogy mikor a vezetéket ujjával megérintette, mintha csak tűzbe tette volna az ujját, mikor pedig a drótot a kezébe vette, a keze azonnal megbénult s a drótot nem tudta elereszteni.

Weber a maga kisérleteiből következteti, hogy az olyan ember, a ki száraz czipőben, nedves talajon állva, fél kezével megérinti a forgó áramot szolgáltató gép vezetékét, mindaddig biztonságban van, a míg az áram feszültsége az 100 voltnál nem több, és hogy kész a veszedelem, mihelyt valaki, legyen bár a keze száraz, két kézzel fogja meg a vezetékeket, ha bennök 100 voltnál erősebb áram kering.

Ez állításnak igazságát igazolta az a tény, hogy egyik nagyobb chemiai gyárban 16 hónap alatt négy munkás halt meg ily módon; pedig három esetben az áram feszültsége kisebb volt 115 voltnál, s csak a negyedikben tett 115 voltot.

Az első szerencsétlenség ívlámpával történt, a mely a szabadban faoszlopon lógott; a lámpát dróton kellett lebocsátani, s a drót a lámpától el volt szigetelve. A munkás, miután a lámpát megtisztította, felhúzásakor olyan erővel rántotta meg a drótot, hogy a vezetékkel érintkezésbe került, s ettől 115 volt feszültségű áramot kapott. Minthogy a munkás nem állott elszigetelő zsámolyon – pedig ez volt a rendelet –, hanem mezitláb a földön, az áram áthaladt a testén és legott megölte.

A másik baleset pajkosságból történt; forgóáramú vezeték haladt az ablak előtt s a munkás megkapta a kezével; hogy ezt tehesse, jól ki kellett hajolnia, de azután nem tudta többé elbocsátani.

A harmadik szerencsétlenség akként adódott elő, hogy a munkás azt a vascsövet fogta meg, a melyben a világításra való két vezeték egymástól elszigetelve állott. Egy erősítő csavar, mely a csövön átvezetett, az elszigetelő réteget megrongálta, s elvezette az elektromosságot a vascsőbe; a nagyfeszültségű áram ekkor is halált okozott.

A negyedik esetben hanyatt fekve találták a munkást; kezével fogta a kialudt kézilámpát, a vezető zsinór pedig a mellén feküdt. A munkások, kik a vezető zsinórt el akarták venni, ütést kaptak a kezökbe. Különös játéka a sorsnak, hogy a gyár vezetője és több mérnöke nem egyszer vette kezébe a vezetéket, s egyiköknek se történt baja.

A fiziológiai hatásnak ilyetén különbözősége talán abban leli magyarázatát, hogy másként fogja meg a vezetéket a munkás, és másként a tanult ember, és más a ruhájok, de különösen a czipőjök. A tisztviselők száraz czipőjökben jól el voltak szigetelve a földtől; nem így a munkások, a kik mezitláb vagy faczipőben jártak-keltek, s a lábuk csakhamar megnedvesedett és jó vezetővé vált.

Az előadottakból következik, hogy tartózkodni kell az olyan vezetékek érintésétől, a melyekben nagy felszültségű áram kering; természetes, hogy kellő óvatossággal a veszedelem meglehetősen ki van zárva, a mit az is bizonyít, hogy elektromos világítás czéljából nagyon sok házba vezettek már be nagyfeszültségű áramot, s a lakóknak még se történt bajok