Régi és mai lámpák
A közlekedési eszközök kivételével alig változott meg olyan gyökeresen valami más a társadalmi életben, mint a világitás módja és eszközei.Nem is kell vén embernek lennie annak, ki még jól emlékszik a faggyúgyertyákra, gyujtó szilánkokra, gyertyakoppantókra, aczél-kova „tűzszerszám”-ra, a gyalog menők, vagy a kocsik előtt nagy sárban gázoló lámpásvivőkre, s általában sok mindenre, a mi ma már csak a lomtárakban van itt-ott s maholnap a régiségtárba kerül, mint érdekes kuriózum.
Napjainkban is együtt láthatjuk a milli-gyertyát, csillárt, olajlámpát, villamos fényt, Auer-égőket, s más számtalan új meg új találmányt, melyek egymást gyorsan váltják fel. A nagyobb lámpakereskedésekben több száz fajtában válogathat a vevő s a mellett minden évben új meg új találmányt hirdetnek.
A haladás tehát rohamos, oly rohamos, hogy tisztán a világitás módját és eszközeit tárgyazó szaklapok hetenkint folyvást új meg új érdekes anyagot képesek közölni.
A rohamos haladás azonban jóformán csak a legutolsó században mutatkozik, midőn a gázvilágitás, s később a villamvilágitás napirendre került. Azelőtt lényegileg századokon át nagyon egyforma volt a világitás eszközeinek alakja és módja, legfeljebb külső czifraságokban volt különbség a vagyonosság szerint olaj, fatűz és faggyú volt egészen napjainkig az általános világitószer s a lámpák kétezer évvel ezelőtt a rómaiak korában lényegileg épen oly szerkezetüek voltak, mint a minőket még korunkban is széltére használtak.
Pedig lámpára, különösen pedig hordozható lámpákra a régi időkben is nagy szükségük volt az embereknek. Soha sem kerülhették ki egészen az éjszakai utazást, oly időkben sem, mikor a holdvilág nem adott is világosságot.
Ezenkivül szükség volt lámpákra az istállókban, pinczékben, bányákban, sőt, mivel az utczai világitást régebben hirből sem ismerték, a látogatások alkalmával is, ha azok éjjelig tartottak.
Most, midőn Pompeji romjai között s más ásatásoknál oly tömérdek lámpát találtak, láthatjuk, hogy a régi művelt népeknél a kézilámpás sokkal szükségesebb volt, mint jelenleg, midőn a villamos fény száz- meg százezer gyertya, vagy mécses fényét is képes pótolni.
A római lámpák anyaga fa, bronz, agyag s néha nemes ércz is volt, de, mivel az üveg még nem terjedt el nagy mértékben, alakjuk egészen más volt, mint a mostani lámpáké. A hordozható kézi üveges lámpákat legelőször a XIII. században találjuk, de ezek alakja, kétségkivül azért, mivel olykor a nagyurak is kénytelenek voltak a saját kezükben vinni, csakhamar müvésziessé lett.
Már a XIV. századból maradtak fenn egyes lámpák, melyek aranyozott ezüst tartóban álltak, gondosan ki voltak csiszolva a művészies alakkal ellátva. Később, különösen a fényüző francziáknál, a lámpák készitésénél is keresettség mutatkozik. Pompadour márkinőnek volt többek között egy gyönyörű kézilámpája, melynek tartója négy szinbe játszó arany volt, üvegje hegyi kristály volt drágakövekkel ékitve.
Kezdetben a lámpa üvegjeinek helyét szaru, olajozott pergamen, vagy egyes ritka esetekben nagyon finom átlátszó elefántcsont pótolta. Még a XVI. században sem nagyon gyakori az üveges lámpa, sőt René király leltárában 1770-ben egy üveges lámpát, mint valami nagyon értékes ritkaságot emlitenek fel. De azért a lámpa már ekkor igen közönséges eszköz volt s a középkor vége óta minden művelt államban voltak külön lámpakészitő czéhek. Az elegáns művészi lámpákat azonban csak megrendelésre készitették s igen sokba kerültek; ez az oka, hogy a muzeumokban s iparmüvészeti gyüjteményekben is aránylag kevés művészi lámpa van.
Még eddig nincs is sehol lámpamúzeum, bár más kevésbé gyakori és mindennapi ipari tárgyakból már mindenféle muzeumokat állitottak össze.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!