A mezőgazdasági statisztika végeredményei

  Az 1895:VIII. törvénycikk alapján végrehajtott mezőgazdasági statisztikai összeírás eddig négy terjedelmes kötetet szolgáltatott azoknak a közgazdáknak, a kik a kérlelhetetlen és cáfolhatatlan számokból és számcsoportokból vonják le következtetéseiket. Most megjelent ennek a statisztikai összeírásnak ötödik, mindenek felett érdekes kötete. Míg amazok a mezőgazdaság egyes részeire, egyes ágaira, mint a villamos reflektor, vetettek megvilágító sugarakat, addig a mostani befejező kötet a mezőgazdasági termelés végeredményeit mutatja be nekünk, a mezőgazdaság egész táját befogó plein air világításban. Nemcsak a nemzetgazda kutató szeme, minden laikus, a ki csak érdeklődik ennek az országnak viszonyai iránt, befejezett, kerek, mesterien kidolgozott képét nyerheti ebben a munkában annak, a mi közgazdaságunknak még mindig gyökerét is, törzsét is képezi: mezőgazdaságunknak.
Az 5-ik kötet 6 fejezetből, táblázatokból. Grafikai mellékletekből és a magyar mezőgazdasági irodalom bibliografiájából áll.

  Az első fejezet a mezőgazdasági statisztikai összeírás főbb eredményeit mutatja be, melyben mindenek előtt a területnek művelési ágak szerint való részletezésével foglalkozik. Az egész magyar birodalom területe 56,186 327 kat. Hold, vagyis 41.43% a szántóföld. A szántóföldnek ez a nagy terjedelme adja meg a jellegét mezőgazdaságunknak, ez tesz minket par excellence fölmivelő állammá. Az ország egyes részeiben, mint a Tisza jobb partján és Erdélyben is az erdőgazdálkodás fölülmulja, a fölvidéken szinte utoléri a földmivelést, de az ország területének zöme a földmivelés alatt áll, az Alföldön, a Dunántul, a Tisza balpartján és a Tiszának a Marossal alkotott szögében a szántóföld a domináló. A ki ezt a táblázatot nézi, az maga előtt láthatja Magyarország egész helyrajzi és szinte egész népességi helyzetét is. A Kárpátok koszoruzta megyékben az erdőterület az uralkodó, a völgyekben, a folyók közében, az alföldeken a szántóföld. A fölvidéken az erdőgazdálkodás ad a szláv lakosságnak foglalkozást, a Dunántul völgyei és Erdélynek legelős lejtői és alpesi rétjei az állattenyésztésnek alkalmas területei sváb, oláh és magyar lakosságának az állattenyésztés nyujtják a megélés főfeltételeit. A nagy folyók közében, a sikságokon, a tulnyomóan magyar népnek a földmivelés adja meg a kenyeret. A szántóföld területe, terményeinek csökkenő áralakulása dacára is az utolsó évben tetemesen, 857 ezer holddal növekedett.

Évek során át tartó kedvezőtlen viszonyok nem tudták a földmivelő lakosság lelkébe gyökeredzett foglalkozás iránt való hitet megingatni. A szántóföld területe nőtt, ha jó árak voltak, nőtt a rossz áraknak a nagyobb mennyiséggel való kiegyenlítése okáért. De ha kimutatja is ez a kötet a szántóföldnek nagymértékü növekedését, hiányosságának kell betudnunk, hogy nem mutatja ki, ez a növekedés az erdő, vagy nem termő területek művelhetővé tételéből származik-e, vagy a legelők és rétek feltöréséből-e? Mert ha az első határozottan előnyös is, a második a mostani termelési viszonyok között inkább hátrányos.

Kimutatja az első fejezet még a szőlőterületnek eloszlását, a gyümölcsfák számát, mindkettőt a legérdekesebb részletezéssel. Kimutatja a gazdaság intenzivitását illusztráló igaerő megoszlását országrészenként. Nagyon érdekes az ország állatállományának kimutatása. Óriási érték az, a mi jószágállományukban van. 6 és fél millió szarvasmarha, közel 3 millió ló, 7 és fél millió sertés és 8 millió juh, 1 milliárd 735 és fél millió értéket képvisel. Az állatorvosi közszolgálat államosítása bizonyára nagyban fogja emelni az állategészségügy biztonságát és közvetve az állomány szaporodására, a haszon és az érték emelésére jótékonyan fog hatni.
Mindenesetre egyik legérdekesebb része a statisztikának a birtokok megoszlását föltüntető rész. Ez a megoszlás nálunk, Németországhoz viszonyítva, kedvezőtlen.

  Mindenesetre jó lenne, ha még részletesebb adataink lennének, ha az adatok nem lennének ugy általánosítva, mert, hogy csak egy példát hozzunk föl: Erdélyben 100 holdas birtokot már középbirtoknak, 1000 holdas birtokot már nagybirtoknak tartanak, de az adatoknak a legapróbb részletekbe való beosztása óriási munkát és késedelmet okozhatott volna. Tömérdek olyan részletet lehetne fölhozni, a mi nincs benne, de az, a mit kimutat, az is gazdag anyagot nyujt a megfigyelésre. Törpebirtokaink területe csekély, mert nálunk az intenziv kertgazdálkodás még csaknem teljesen hiányzik és mezőgazdasági munkásaink zömének nincs meg az a tartalékbirtoka, a mi mindenféle viszonyok közt biztosíthatná megélhetésüket. Föltünően kevés középgazdaságaink szám- és területaránya, míg kisgazdaságaink és nagybirtokaink számra és területre is dominálnak. Kétségtelenül ez utóbbiak nyertek a középbirtok terhére.

Azt szerettük volna látni, hogy mennyi a haszonbéres birtok a nagy-, a közép- és kisbirtokokból. Mert mikor azt látjuk, hogy Erdélyben a legtöbb, 33,50%, a tulajdon és legkevesebb, 3,82% a haszonbéres gazdálkodás, ebből a gazdálkodás jó állapotára, kedvezőbb helyzetére következtethetnénk, holott tudjuk, hogy ez nem épen igy van és hogy a kimutatás szerint legkedvezőtlenebb Dunántul gazdasági viszonyai tényleg jobbak.
A 2. fejezet a közös erdők, legelők és a közös legeltetés arányát mutatja ki, melyből különösen a közös legeltetés érdekes, mert a közös legelők feltöréséből eredő bajok az ország legtöbb részében egyik főbaját képezi gazdáinknak. Az 1895-iki összeirás szerint a közös legelők a magyar birodalom összes legelőinek 50,34%-át tették. Ha meglennének az 1900-iki adataink itt is, akkor világosan kitünnék, hogy a közös legelők területe nagymértékben csökkent és az intenziv állattenyésztés miatt csökkent a közös legelőn tartott jószág létszáma is.