Orthografusok harcza

1901 | Május

Ötszáz évvel ezelőtt méltán kiálthatott fel Galilei az emberi találmányok felsorolásában az abéczéhez érve:

*mily kiváló elme lehetett az, a mely kitalálta a módját, hogy az ember legrejtettebb gondolatait olyannal is közölhesse, a kitől tér és idő mesze elválasztja; hogy beszélhessen azokkal, a kik Indiában vannak; beszélhessen azokkal, a kik még meg sem születtek, vagy csak ezer-tizezer év múlva fognak megszületni. És mindezt milyen könnyen: huszonnégy betűnek különböző elhelyezésével egy papirlapon!*

Nem csodálatos-e mégis, hogy az emberiségnek nincs konzervativabb intézménye, mint az abécze? A szellemi élet egész terét, mint valami megvíhatalan sáncz veszi körűl huszonnégy betű! Gondolkodásunkban minden változhatik, de annak határmesgyéin változhatalanúl áll őrt ez a huszonnégy apró bástya.

Mennyi tollharcz folyt nálunk példáúl az egyszerű *c* és a *cz* betű fölött a nélkül hogy, mint a tudós akadémia legutóbb foglalt álláspontja is mutatja, sikerült volna a *c* mellett kotnyeleskedő kis *z*-t kiütni a nyeregből! Néha egy-egy forradalmi kormánynak kell a fejlődő emberi munka segitségére sietnie a tudós társaságok kényelemszeretete miatt. Igy szentesitette csak a napokban a franczia közoktatásügyi miniszter, Leygues, körrendeletben állami jogerővel a franczia nyelvben oly gyakori kétes nemü főnevek genuszait, a részesűlők számban és nemben való egyeztetésének régóta vitás kérdését.

És azok a kis diákok, kik annyiszor elbuktak a grammatika göröngyein, most hálával gondolnak fő-fő patronusukra, a kinek mindenható parancsa szerint ezután nem lesz szabad az iskolai dolgozatok javitásában megróni oly kitételeket, melyeket a közhasználat szentesitett, ha mindjárt gőgösen és pedánsúl lenézte is a hivatalos paedagogia.

S valóban Cicero óta mindig is törekedtek az emberek a gondolat és a beszéd közlése, vagy papirratétele módjának lehető egyszerüsitésére. Ez szülte nálunk a *cz* elleni harczot, ez a gyorsiró rendszerek annyi külöféle nemét.
De a gyorsirás itt nem elég; az egyszerüsitést a betűjelekre is ki kell terjeszteni. Miért ne felehetnének meg a kéz mozdulatai pontosan a nyelv mozgásának? A praktikus angol is eleget töri rajta a fejét, mért kelljen példáúl az egyetlen szóhoz *thought*, melyet mindössze három hangtani elemmel fejez ki, az abécze hét különböző helyéről kapkodni össze a betüket?

Az 1886-ban alakúlt *Association phonétique* nevü nemzetközi orthografiai társaság egészen máskép akarja megoldani a kérést. Ez egészen új, s a szokástól mindenben eltérő abéczét szerkesztett, mely tisztán tudományos czélokra szolgálva, egyszersmind a gyakorlati élet követelményeivel is számol.

A grammatika ma már jó részben társadalmi kérdéssé nőtte ki magát, a munka megtakaritásának, az emberi erő czélirányos felhasználásának kérdésévé. Nagy és fontos érdekek fűződnek ahhoz, hogy a legkisebb erőkifejtés elve az othografia terén is érvényre jusson. Cseppet sem túlzás azt állitani, hogy egyetlen fölösleges betű a nemzeti vagyon millióinak elfecsérlését jelentheti sok száz és száz éven át időben, erőben és anyagban épen olyan mathematikai bizonyossággal, mint a hogy tudjuk, hogy a tenger is ezredéveken át összeszivárgott cseppekből alakúl.

Kiszámitották példának okáért, hogy a parlamentben minden negyedórai beszéd a sajtónak 20 frtjában van, úgy, hogy ha valaki perczenként 150 szót ejt ki, minden szava 1 1/5 krajczárba kerűl.
De nézzük a kérdést más oldalról. A bélyeges papír eredetét a tudósok Justinianus egyik novellájáig vezetik vissza. Akármint legyen is, annyi tény, hogy kevés kérdés fölött folyt annyi szóharcz, kevés szolgáltatott okot oly elkeseredett vitákra a londoni, virginiai, newyorki parlamentekben, sőt aligha tévedünk, ha az éjszak-amerikai függetlenségi háború eredeti okát is annak a népszerütlenségnek tulajdonítjuk, melyet a bélyeges ív első feltünése okozott az Egyesült Államokban.

Vannai ime a vaskos törvénytáraknak rejtekösvényei, melyeket ritkán tapos a nyilvánosság. Pedig közelebbről nézve kiegyenlithetetlen és elkeseredett harczterek azok, melyeken szakadatlanúl folyik a küzdelem a nyelv és az államérdek, az anyagi szempontok uralma és a szellemi kultúra függetlensége között.