Kalkuttában ezalatt nagy izgatottságot okozott Spencer eltűnése. A hatóságok mindenfelé táviratoztak érdekében s megkerülése hirére külön vonatot küldtek eléje, Kalkuttában pedig nagy ünnepélyességgel s örömmel fogadták.

 
Egy ízben Japánban szállott föl Spencer, ezúttal ugyan nem kosár nélkűl, de azért a kaland kis híja, hogy végzetes nem lett rá nézve. A szél a nyílt tenger fölé vitte a léghajót s ott aztán hirtelen beleesett a vízbe. Spencer, jó úszó lévén, az eső ernyő segítségével addig tartotta magát a víz felszínén, a míg egy arra járó hajó meg nem szabadította kínos helyzetéből.

Vannak mulatságos esetek is a léghajós életében. Spencer egyszer a londoni kristály-palotából szállott föl néhány barátjával. Hempstead város közelében egy mezőhöz érve, le akartak szállani, de nem tehették a mindenfelől égbenyúló magas nyárfák miatt. - Szeretnek-e nagyot ugrani? – kérdezte ekkor Spencer társaitól. – Oh igen – felelték ezek. – No hát, ott az a szénaboglya, ugorjunk ki rá! s meg is tették baj nélkül jó három emelet magasságból, a körül álló parasztok nagy álmélkodására.

Ez azonban csekélység azokhoz a magasságokhoz, melyekről a léghajósnak néha le kell ugrania. Spencer egy ízben 7500 láb magasról ugrott alá, igaz, hogy eső ernyővel, de vagy 300-400 lábat esett villámsebességgel míg az esernyője ki tudott nyilni.

Az első érzés az esésnél – beszéli – egy nagy rázkódás érzete és nagy aggodalom, míg végre megérzi az ember azt a vigasztaló rándúlást, mely esését meglassítja s azt jelenti, hogy kinyílt az ernyő.Az egész dolognak kellemetlensége nem tart tovább néhány pillanatnál, aztán az érzés olyan, mint mikor magasból a vízbe ugrik az ember.

Nem mindenkinél végződnek azonban oly szerencsésen az ily dolgok, mint eddigelé Spencernél.

Néha meggyúlad a léggömb, máskor meg hirtelen megreped, a gáz kiszáll belőle s a kosarában ülő szédítő sebességgel hull alá a biztos halálba. Így járt hét évvel ezelőtt egy másik angol léghajós, Dale kapitány. Dale a kristály-palotából szállt föl egy nap, nagy nézőközönség jelenlétében, kik közül senki sem hitte volna, hogy nagy szerencsétlenség lesz a dolog vége. Dele kapitány híres léghalós volt; ha nem is tett annyi légi útat, mint a franczia Godard Eugén, a ki vagy kétezerszer szállott már föl, de nagy tapasztalata volt e téren.

Ezúttal azonban pórul járt: léghajója a magasban megrepedt s Dale villámgyorsasággal esett le a Hyde-parkba, nagy néptömeg szemeláttára. Simmons, szintén angol, az elsők egyike azok közt, a kik a calaisi csatornán átmentek léghajón, szintén léghajójával pusztult el. Egy elöbbi felszállása is már nevezetes kalandokkal járt. Brine tábornok ment vele a csatornán át, útközben beleestek a tengerbe s már-már megfuladtak, amikor egy hajóról meglátták őket. Simmons is Londonban esett foglalkozása áldozatául, mint Dale.

1887 novemberében a *Prince Leopold* angol gőzös kapitányát hirtelen a födélzetre hívták. Nagy sietséggel szaladt föl, mert a keskeny, veszedelmes helyekkel tele csatornában, mely Angliát a szárazföldtől elválasztja, a tengerész minden pillanatban el lehet készűlve valami veszedelemre. Fölérve, a szél irányában egy léghajót pillantott meg, láthatólag a legnagyobb veszedelemben.

A benne ülők kétségbeesett erőfeszítései daczára a léghajó már-már a vízbe esett. Pedig messze volt a hajótól, s úgy látszott, hogy a mentő csónak nem bír idején odaérni. S valóban, mire odaértek, a léghajó már a vízben volt, a két benneülőben, a kiknek egyike Lhoste franczia levegőjáró volt, alig volt már egy kis élet.

A legtragikusabb azonban Andrének, a vakmerő norvégnek s társainak a sorsa, a kik tudvalevőleg léghajón indultak el az éjszaki sark fölfedezésére s azóta nyom nélkül eltüntek. Minden bizonynyal áldozatai lettek valamennyien vakmerőségüknek s nevüket a történelem a tudomány vértanui között, ott is az első helyek egyikén fogja följegyezni