Magyar tervek víziutak építésére

1901 | Május

Mihely az osztrák csatornajavaslat megjelent, lapunk rögtön állást foglalt a mellett, hogy az osztrák csatornákhoz csatlakozva a magyar viziutak megépitése is foganatba veendő. E tárgyban most Magyarországnak e részben leghivatottabb szakembere, Hieronymi Károly tartott a közgazdasági társaságban nagyérdekü előadást, amelyben egyrészt ismertette az épitendő osztrák csatornák hatását, a magyar közgazdasági viszonyokra, másfelől szabatos, nagy technikai apparátussal és éles gazdasági érzékkel megokolt programmot adott arra nézve, milyen viziutakat kell nekünk Magyarországon épitenünk. A rendkivül érdekes és alighanem korszakalkotó előadásnak ezt a részét a következőkben teljes szövegében mutatjuk be.

Az osztrák csatorna-tervezeteknek megvalósitása lehetővé teszi nekünk, hogy a hazai csatorna-hálózatot haszonnal és a vizi közlekedési eszközök nyujtotta összes előnyök érvényesitésével létesitsük. Gabonatermő vidékeinkről a fogyasztó piacokra való szállításnál ez idő szerint csak kivételesen és az utnak csak egy részére vehető igénybe a hajószállítás, mert hajózható folyóinknak, nevezetesen a Tiszának és Dunának főiránya északról-délre van; a Dunának csak Budapest feletti része folyik nyugatról keletre; a keletről nyugatra vezető hosszabb folyóink, nevezetesen a Maros és a Körösök ez idő szerint nem hajózhatók.

A hol a vizen való szállitás lehetséges, igy különösen a Duna alsó vidékeiről és a Tisza alsó szakaszáról érkező gabonaküldemények már ez idő szerint is tulnyomólag a vizi szállitást veszik igénybe; de a vizi út csak Bécsig használható, honnan a vasuton történik a szállitás Cseh- és Morvaországba. A legtöbb buza-termő vidékekről Jász-N.-Kun-Szolnok, Csongrád, Békés, Csanád, Arad és Biharmegyékből a vizi szállitás nem lehetséges, mert a Kőrös és Maros nem hajózhatók és a Tiszából a Duna valamely állomására csak a Ferenc-cstornán át, vagy a Tisza torkolatáig menő kerülővel lehet jutni.

Egészen másként fognak a viszonyok alakulni, ha hazánk gabonatermő vidékeit látjuk el csatornákkal, melyek lehetővé fogják tenni, hogy a gabonát az Alföld szivéből a Dunán és az osztrák csatornákon a fogyasztó piacokig átrakodás nélkül hajón szállitsuk. Ha Szatmártól Budapestig és Temesvártól Budapestig épittetnék csatorna oly méretekkel, hogy azon 600 tonnás hajók közlekedhetnének, a gabonaszállitás Szatmárról és a közbeneső állomásokról, nemkülönben Temesvárról és Aradról Csehországba szakadatlanul hajón történhetnék, minő változás állana be kereskedelmi viszonyainkban.

Megosztás:

Víziutak Magyarországon

Lóczy István

A folyószabályozások megteremtették az alapvető feltételeit a nagyobb arányú vízi közlekedésnek. Magyarországnak kitűnő adottságai voltak ebből a szempontból, a Duna és a Tisza is alkalmas volt a nagyobb hajók közlekedésére. A korszaknak ezeket a sztrádáit újabb, mesterséges víziutakkal lehetett összekötni, ezáltal az ország jelentős részére lehetségessé válhatott a vízi szállítás. Meg kell jegyezni, hogy ebben az időszakban a közúti fuvarozás még nem volt képes a vízihez (vagy a vasútihoz) mérhető teljesítményekre.

A víziutak kialakítására két mód kínálkozott: a sekélyebb folyókat felduzzasztották és csatornázták, ahol pedig kellett, mesterséges csatornákat ástak. Az alföld sík területein ezeknek a munkáknak az elvégzése alig került több pénzbe, mint a vicinális vasutak megépítése.

A legnagyobb mesterséges hajózócsatorna még 1793 és 1802 között épült, a Dunát és a Tiszát kötötte össze Bezdán és Bácsföldvár között. A 120 km hosszú csatornát I. Ferenc királyról nevezték el Ferenc-csatornának. Célja elsősorban a mocvsarak lecsapolása és a termékeny vidék hajózóúttal való ellátása volt. A 2 méteres vízmélység 600 tonnás hajók közlekedését is lehetővé tette. A csatornától északra fekvő települések összeköttetését 230 km-rel rövidítette meg. A szabadságharcot követően a csatorna karbantartását senki sem végezte el, így nagy mértékben eliszaposodott. A kiegyezés után Türr István irányításával újították fel.

1900-ban láttak hozzá a Béga hajózhatóvá tételére, amelynek célja Temesvár és a Bánát bekapcsolása volt a víziutak hálózatába. Ugyancsak ekkor kezdtek terveket készíteni a Körösök hajózhatóvá tételére, és a földművelésügyi minisztérium szervezetében létrehozták a folyócsatornázási osztályt, amelynek elsődleges célja a víziutak kijelölése és megtervezése volt. A legtöbb terv megvalósítására akkor nem került sor, de íme a legfontosabb kettő az elgondolások közül:

Csatorna a Duna és a Tisza között. Pestet kötötte volna össze Szolnokkal vagy Csongráddal. Megépítése már a 18. században is felmerült. Technikailag két megoldás volt lehetséges, mivel a Duna és a Tisza közti vízválasztó a Duna szintjénél 40, a Tiszáénál 57 méterrel volt magasabban: a csatonát vagy mélyen az Alföld felszínébe bemélyítve kellett volna vezetni, vagy zsilipekkel az egyik oldalon felvitték volna a csatornát a vízválasztóra, a másik oldalon pedig leereszkedett volna.

Mesterséges víziút Fiuméba. Célja Fiume és a Duna összeköttetésének a megteremtése lett volna a Duna-Száva és a Száva-Kulpa csatorna megépítésével, majd a folyók érintett szakaszainak mederrendezésével, és újabb csatornák kialakításával, amelyek közül különösen a közvetlenül Fiume előtti szakasz támasztott volna különleges feltételeket.

Ha ezek a tervek nem is valósultak meg, és a magyarországi vízügyi építkezések veszítettek is abból a lendületből, amely a 19. század nagy részét jellemezte, a századfordulót követően még további nagyon fontos építkezésekre került sor.