Fényképezés a tenger mélyében

1901 | Július

A tenger mélye jóformán ismeretlenebb előttünk, mint a szárazföld belseje. Búvárok alig hatolhatnak egy pár öl mélységnél lejjebb: nem is bírnak sokáig lenn maradni, a mellett a nap fénye tudvalevőleg nagyon csekély mélysége hatol be, úgy hogy csónakokból a tengernek csak a felületét lehet megvizsgálni.

Bármily sokat írtak is ennélfogva mindeddig a tenger csodáiról, egészen világos, hogy azoknak legnagyobb részét még ezután kell felfedeznünk, s e czélra csak egyetlen mód van: az ugyanis, ha a tenger mélyében is lehetséges lesz fényképeket készítetni. S ezt a nevezetes és nagyfontosságú felfedezést tette meg közelebb egy ifjú franczia zoológus, Bouton Lajos, a párisi egyetem zoológiai tanszékének assistense.

Bouton már 1893 óta foglalkozik a tengeri fauna tanulmányozásával s e czélból hozzászokott a búvár-öltözet viseléséhez is, mely tudvalevőleg igen nehéz, kényelmetlen, sőt veszélyes is. Magától értetődik azonban, hogy a búvár-öltözetben víz alatt tölthető pár percz nem elégítette ki a komoly természetbúvárt s ezért már kezdettől fogva arra törekedett, hogy legalább fényképeket készíthessen a tenger mélységéről s e czélból új fényképező készüléket kellett feltalálnia.

Bouton az úgynevezett detektív-kamarát használta e czélra és pedig rézlemezekből készített dobozban. A doboz fedelét vaskos kaucsuk-szalag veszi körül s erős csavar zárja el. A kamara lencséje az elől levő rézlemez mögött elhelyezett kerek tükör-üvegtábla mellett van s a kamara külsején levő készülék segítségével nyitható és zárható.

A lemezek fölcserélése is ily automata készülékkel történik. Mivel továbbá már tíz méter mélységben is igen nagy a lég- és víznyomás, a kamara falainak megvédése végett a feltaláló kaucsuk-labdát használ, mely egy rövid cső útján összeköttetésben van a doboz belsejével. Ebben a kaucsuk-labdában körülbelül négy liter levegő fér el, mely a külső nyomás hatása alatt a kamara belsejébe tolúl, s így annak falait megmenti az összenyomatástól. A kamara állványa már mellékes. Bouton egyszerű, öntött vasból készült háromlábú állványt használt.

Az újonnan fölfedezett vízi fényképező készülék használatánál természetesen a legnagyobb nehézség a kellő világítás hiánya. Már hat méter mélységben is legalább 30 másodperczig kell a fényképező készüléket nyitva tartani, hogy némileg tiszta képet nyerjünk, hét méter mélységben pedig a napfény hatása már teljesen elégtelen a fényképezésre. Ezért mesterséges világítást kell használni.

Anyagi okok miatt Bouton nem használhatott villámfényt a tenger alatti fényképezéseknél, pedig bizonyára az lett volna a legjobb, e helyett azonban maga készített egy üveggolyóban elhelyezett lámpát, mely oxygén-tartóval állott összeköttetésben s ezt ismét kiegészítette egy magnesium porral telitett gumi labdával, melynek tartalmával bármely pillanatban föllobbanó fényt idézhetett elő, a melynek segítségével rögtön lehetett fényképet csinálni.

Bouton a tenger mélyéből készüléke segítségével már számos tájképi és másnemű felvételeket csinált, különösen a Földközi-tengernek Bangul közelében levő kis Troc nevű öblében. A fényképek pillanatnyi felvételek fellobbanó fény mellett, átlag négy méter távolságban levő tárgyakról. Vannak oly fényképei is, melyeket csónakban ülve vesz fel készülékével a tenger vizéről egy-két méter mélységből.

A kisérletek általában jól sikerültek, a fényképeken mutatkozó állatokat és növényeket nagyon jól meg lehet különböztetni, úgy hogy a találmány tökéletesítésére teljesen biztos reményünk lehet. Bouton kisérletei ennél fogva a tudományos kutatások terén nagy fontosságú új iránynak kezdetét jelölik, mivel a tengernek eddig jóformán teljes homályába borúlt titkos kincseit fogjuk segítségükkel idővel megismerni.

Megosztás:

A víz alatti világ meghódítása

Kántor Judit

Az ember az egyetlen olyan élőlény, aki természetes élőhelyétől gyökeresen eltérő környezetben is képes életben maradni. Próbára is tette ebbéli képességeit már a legkorábbi időktől fogva, így alakult ki többek között a hajózás, a repülés és a búvárkodás is.

A víz – főleg a tengerek és óceánok – mindig is vonzották az embert; számos mitológia eredezteti még a világ kezdetét is innen. Nem csoda hát, hogy világ-legyőző igyekezetünkben meg is kíséreltük minél előbb meghódítani!

A búvárkodás első ábrázolása egy i.e. 885-ből származó asszír domborművön található, az első hiteles leírás pedig Hérodotosztól származik, az i.e. ötödik századból.

Arisztotelész (i.e. 350 körül) már arról számol be, hogy a búvárok segítségével kincseket keresnek a tenger mélyén, majd Nagy Sándor a víz alatti akadályok elhárítására alkalmazta őket, Türosz kikötőjének ostrománál. Állítólag ő maga is lemerült egy búvárharang segítségével.

Kezdettől fogva a legnagyobb problémát a víz alatti tartózkodás ideje jelentette. Kezdetben vékony nádszálakat használtak levegőző-nyílásoknak, de ezek hossza korlátozta a merülés mélységét. Próbálkoztak hosszabb csövekkel is, de ezek a parttól való eltávolodást akadályozták. Sokáig szinte lehetetlen feladatnak látszott a tengerek mélyének meghódítása, de nem adtuk föl!

Az első, valóban komolynak tekinthető és jól dokumentált kutatás Leonardo da Vinci nevéhez fűződik. Természetesen – mint annyi más esetben - a hadiipar adta az elsődleges motivációt. Tervezett hajópalánktörőt, búvárruhát, búvárharangot – s ezek mai megfelelői alig valamiben különböznek az eredetitől! (persze nagy különbség van a mai lélegzőcsövek és hajdani, bőrből készült, nádszállal és spirállal kitámasztott cső között, de az elv akkor született.)

Ma már kissé mókásnak tűnik az úszóhártyákkal kiegészített búvárkesztyű – bár, ha jól meggondoljuk, ennek lábra húzható változatát ma is használjuk!

Ezután már felgyorsultak az események. 1691-ben Halley három ember befogadására alkalmas búvárharangot tervezett, majd 1788-ban John Smeaton megoldotta a levegőztetés kérdését is. 1819-ben Henry Fleuss létrehozta az első zárt gumiruhát, amit már oxigénpalackkal is fölszerelt, majd 1829-ben az orosz Gauze megtervezte az első mélytengeri ruhát, nehéz rézsisakkal és kézzel hajtott szivattyúval. Ekkor már 18-20 méter mély vízben 6-7 órát is dolgozhattak a búvárok, és ekkor találkoztak először a keszonbetegséggel.

Megjelentek az első ipari búvárok és már szabadalmakkal is védték az ezzel kapcsolatos találmányokat.

1881-ben Kotinszky kidolgozta a teljesen önálló búvárruha tervét és 1893-ban Bouton elkészítette az első víz alatti fotót.

Innentől a fejlődés megállíthatatlan. Ma már nem csak fotót, hanem filmeket készítünk a tengerek mélyén, tengeralattjárókkal cirkálunk a Mariana-árokban és – feltéve, hogy elég pénzünk van – víz alatti szállodákban pihenhetjük ki a munka fáradalmait. De ez Bouton idejében még csak a Verne-regények álma volt.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!