Szomoruan kezdődik az uj század azokra a nemzetekre nézve, melyek véres háborukba vannak keveredve. Ezek közt első sorban emlitendő a létéért küzdő hős boer nép. Újra fellángolt az elszánt szabadságharcz tüze, újra megindult a végső erfeszitésre eltökélt küzdelem nem csupán a két boer köztársaságban, hanem a fokföldi gyarmat éjszaki részében is, melynek boer lakossága nagyobb tömegekben csatlakozott a Fokföldre betört köztársasági csapatokhoz. Újra remélni kezdenek a boerok és a velük rokonszenvező népek.

Ellenben az angol népnek szomoru új éve van, mert már magok sem ámitahatják magukat arra nézve, hogy Dél-Afrikában csakugyan nem rosz a helyzet. Most már közel másfél év óta tart a háború és még mindig kiszámithatatlan, hogy mikor lesz vége.

Nem rég az Afrikából visszatért Buller tábornok ugy nyilatkozott, hogy boerok már egyáltalán nincsenek a harczmezőn, hanem csupán „zsoldosok és betyárok.” Nos hát ezek a zsoldosok és betyárok ugyancsak kemény dolgot adnak az angol hadseregnek s az angol lakosság szeméről lassanként leesik az a hályog, melyet a tulzó ujságok és a kormány szépitő tudósitásai boritottak rá.

Anglia gazdag, de a két milliárd koronát már meghaladó rengeteg hadiköltség neki is sok.

Egy negyed milliárdnyi új adóterhet róttak ápril havában az angol nemzetre, s akkor azzal biztatták, hogy ez a rendkivüli terheltetés csak rövid ideig fog tartani, mert a háború befejezése után az új adók megszünnek s a hadi költséget a legyőzött államok lesznek kénytelenek megtériteni. Ezek a remények is szétfoszlottak. A kormány és inditványára a parlament kimondotta az új adóterhek fentartását a jövő évre is. Nagyon kevés ember van már Angliában, a ki meg ne volna győződve, hogy ezek az adóemelések állandók lesznek.

Mert ha vége lesz is a háborúnak valamikor, óriási összegeket fog igénybevenni a sereg létszámának most már kikerülhetetlen állandó emelése. Sorozás Angliában tudvalevőleg nincs, hanem toborzással egészitik ki a sereget. Tetemesen emelni kell a zsoldot, hogy egyáltalán ujonczokat kapjanak. A költség tehát még nagyobb mértékben szaporodik, mint a létszám.

Szó sem lehet tehát arról, hogy a háború folytán elrendelt adóemeléseket meg lehessen szüntetni. Ellenkezőleg ujabb adóemelések vannak kilátásban. Mikor pedig pénzről van szó, akkor az angol ember is gondolkodóba esik. Kivált mikor csökkenő jövedelemből kell nagyobb adókat fizetnie. Már pedig a háború nagyon is érezteti hatását az ország közgazdasági helyzetében.

A dél-afrikai bányavállalatokból származó jövedelem elmaradása magában is óriási veszteség. Hogy mekkora összegekről van itt szó, elképzelhetjük, ha meggondoljuk, hogy csupán egy bányatársulatnak a hires De Beers társulatnak évi osztaléka 70-80 millió koronát szokott kitenni. Most sem az a társulat, sem a többi nem fizet egy krajcár osztalékot sem. Sőt ma már világos az is, hogy a sokat emlegetett hadi káprótlást is – annak idején – fegnagyobbrészt ezeknek a bányatársulatoknak, tehát az angol tőkepénzeseknek kell kiizzadni, mert a boerok koldussá vannak téve.

A hol pedig nincs, ott még a legkegyetlenebb eljárással sem lehet ezer milliókat összeharácsolni. Nagy tehát a kiábrándulás azoknak a bányatársulatoknak és részvényeseiknek körében is, a melyek lelketlen izgatásaikkal Angliát a háborúba beleugratták. Az ő érdekükben inditották meg a háborút s ők nagy anyagi előnyöket vártak tőle s most már bizonyosra vehető, hogy nem hasznuk, hanem káruk lesz belőle.