Január 18-án eredeti darab bemutatása volt: „Hófehérke”, regényes szinjáték három felvonásban, előjátékkal, írta Bródy Sándor. A szerző régebbi munkása az irodalomnak, s mint elbeszélő, regényíró és hírlapíró sokat dolgozik; két év óta „Fehér könyv” czímen havonként megjelenő köteteket is ad ki, melyeket egészen maga ír.

A szinpadon most jelent meg először egy különös elemekből szerkesztett szinművel, melyben a szerző jó tulajdonságai mellett elég szeszélyeskedést és darabos egyenetlenséget kapunk. Mindazonáltal a közönség a regényes szinjátékot jól fogadta s Bródy ezen az estén sok tapsban, kihivásban részesült. A darabban mesés, naiv részek, jelképies vonatkozások, rémlátomások, bizarrságok, kemény reálisztikus dolgok keverednek össze. A szerelem csábjának hatalma emelkedik ki belőle.

Az előjátékban egy éjjeli tivornyában ismerjük meg Balassát, egy nagyvárosi embert. Tiszta szerelemre vágyik, s el is megy keresni a mesebeli Hófehérkét, az ártatlan leányt. Balassa, a ki szimbólikus alaknak tünik föl, az erdélyi hegyek közt egy református lelkész házánál föl is találja Hófehérkét, a kis Marit, a kiben a szerző szeretettel és jól festi a másik szimbolikus alakot.

A felvonásban sok vonzó és meleg szinnel ábrázolja a lelkész-családot, a segédlelkésszel együtt, ki titokban szerelmes Mariba; mindig szereti a papjának leányát, de viszonzásra nem talál. Balassa és Mari boldog. Hanem ott van mellettök a csáb, az elzüllött falusi doktor szenvedélyes leánya, Helena, a ki megirigyli a kis gyönge Mari deli vőlegényét, s elhatározza, hogy Balassa az övé lesz.

A vőlegény is ingadozik. Helena atyja, ki bolondja leányának, nem bír belenyugodni a gondolatba, hogy leánya boldogtalan legyen. Mari meghal, a doktor megmérgezte. Senki sem sejti ezt. Ime a tiszta szerelem így pusztul el. A harmadik felvonásban Balassa és Helena már férj és feleség, s boldogoknak látszanak.

A gyilkos doktornak azonban nincs nyugalma, lelkiismereti furdalása elméjét is megtámadta. Lelke könnyebbüléseűl bevallja bűnét Balassának, a ki iszonyodva tudja meg, hogy Marit ez az ember megölte leánya boldogságáért. Balassa elmondja az apa vallomását Helenának is. Ekkor egyszerre megjelenik Mari szelleme; siratja önmagát, de megbocsát.

Ez a látomás mikor eltűnik haldokolva hozzák a doktort, a ki megmérgezte magát. Balassa irtózattal fordúl el tőle, s követeli nejétől, Helenától is, hogy hagyja ott a holttestet, az aszszony azonban nem akarja megtagadni atyját, ki érte ölt, s megparancsolja, hogy vigyék holttestét az ő szobájába.

A férj követeli, hogy válaszszon közte és a holttest közt, de Helena a holttestet követi, a férj pedig elűzi magától az asszonyt. Ez a darab befejezése, s körülbelül azt jelenti, hogy Balassa sóvárgása a tiszta szerelem után újra föléledt. A darab egyes részleteiben erősebb, mint teljes egészében.

Balassa szerepét Császár több józan és éles vonással látta el, mint a menynyit ez a homályos és romantikus jellem elbir. Török Irma egyszerű, érzelmes s megható volt a kis Mari szerepében. Márkus Emilia a szenvedélyes Helena alakját érdekesen dolgozta ki. Gabányi (a tiszteletes) és Rózsahegyi az epedő segédlelkész szerepében tetszett.

Györgyné is hangulatot keltett a dajka szerepében. Ujházi az orvos kemény és drámai alakját játszotta. A közönség az előadással is meg volt elégedve. Bródynak pedig iró barátjai első szinpadi jelentkezésére január 23-ikán estélyt rendeztek az „Otthon” írói körben.