Nem lelé honját e hazában

1901 | Február

Szomorú idők voltak azok, a melyeket az ötvenes évek gyüjtőnév alatt ismer a mai nemzedék.
Ma már el sem tudjuk képzelni, micsoda furfanggal rejtegették a bujdosókat nemes uraimék. A kocsisról, a ki a bakon ült, nem lehetett tudni: nem volt-e még tegnap honvéd ezredes, és a felszolgáló inasban akárhányszor ráismertek a szép asszonyok volt nyalka Károlyi-huszár tánczosaikra. Báró Kemény Farkas példáúl hetekig lovászként szolgált Vay Gyulánál Anarcson.

Egy izben, egyik házkutatás alkalmával feltűnt az illető nyomozóknak, hogy ennek a lovásznak igen finom keze van. Csak futó megjegyzés volt, de elég arra, hogy gazdája azonnal átszöktesse egy jó barátjához, a hol kertésznek állt be. De nemcsak azok bujdostak akkor, a kik a dicsőség napjaiban fegyverrel védték a szabadság szent ügyét, hanem mindazok, a kik részesei voltak a debreczeni törvényhozásnak.

Igy menekült el 1849 őszén Aradról Vörösmarty Mihály és sógora Bajza József, ki „Kossuth Hirlapjá”-nak szerkesztése miatt szintén, sőt még tán inkább kompromittálva volt.

Szürke molnár kitliben, egy fakó paraszt-szekéren, a melybe három lovat fogtak, indúlt a bújdosásnak irodalmunk két tündöklő csillaga. Ettől kezdve vette föl a „Szózat” halhatatlan írója a Vadász Miklós nevet, Bajza Józsefből pedig Horváth Károly (s itt-ott Borsodi József és Balla József) lett.

Első sorban Békés megyének vették útjokat, aztán nagy kerülővel Szatmárnak, a hol a hazafias gróf Károlyi-család inspektorát, Pákh Dénest keresték föl első sorban. Abban a házban lakott Pákh Dénes, a hol még egy évvel ezelőtt, az azóta nyugalmazott inspektor, Térey lakott, Szendrey Julia kebelbarátnőjének, Terey Marinak az édes atyja.

Nagy-Károlyban azonban nem maradhattak sokáig a bujdosók. Károlyi grófot magát is üldözték. Pesti palotájában Haynau székelt. Ezer szem vigyázott Pákh Dénesre. Akkortájban a vendégjárás még az újságot is pótolta.

Kevés lap volt, azt is lassan vitte a Pesttől Szatmármegyébe napokig döczögő delizsáncz. Meg nem is volt azokban a lapokban jóformán semmi, úgy megnyirbálta a czenzura. A vendégek mondták el, a mi hireket tudtak. Többek közt egyszerre csak azt hallja Vörösmarty, hogy Máté-Szalka ám a bujdosók igazi ígéret földje.

Vay Mihály gróf, a ki maga is honvédeskedett, a kinek az egyik testvére Andrássy Gyulával menekült ki Törökországba, valóban tyúkkal, kalácscsal tartotta ott a menekülőket; tíz-húsz menekült is bujkált a máté-szalkai tanyáján.

Megosztás:

Vörösmarty és Bajza bujdosása

Szabó Ágnes

1849-ben a megtorlás gyors és brutális volt. A magasabb rangú rebellis tisztekre hadbíróság várt vagy lefokozás. Sokakat idegen hadseregbe soroztak, vagy büntetőszázadokban talpig vasban végzett kényszermunkára ítéltek. Súlyos börtönbüntetések vártak az érintettekre a birodalom hírhedt börtöneiben, a Brünn melletti Spielbergben, Kufsteinben, Theresienstadtban, Josephstadtban, Olmützben.

A szokásos büntetés 10 és 20 év volt talpig vasban. A legsúlyosabb azonban a halálbüntetés volt. Az ítéletek szokatlan felháborodást keltettek szerte Európában. Még maga Metternich is szerencsétlennek ítélte Batthyány kivégzését. Palmerston brit külügyminiszter azt írta a bécsi angol követnek: " Az osztrákok a legnagyobb vadállatok azok közül, akik valaha a művelt ember nevét bitorolták." A cár is személyes sértésnek vette az aradi ítéleteket.

Ma egyetlen történész sem volna hajlandó Haynau magatartására mentséget találni, és valóban nincs is mentség erre a brutalitásra. Gondoljunk csak a Rákóczi- szabadságharcra, mily bölcs dolog a nagylelkűség! Akkor egyetlen lázadó sem bűnhődött, sőt maga Rákóczi is visszatérhetett volna hazájába, de elutasította a kegyelmet.

Az emigránsokkal szemben sem voltak engedékenyek. 1851-ben még pörbe fogják a menekülteket. Ünnepélyesen felszólítják őket, hogy térjenek haza, és nézzenek szembe sorsukkal, majd a katonai bíróságok a legismertebb emigránsokat távollétükben elítélték. Pesten a katonai hóhér szertartásosan felszögezte egy-egy bitófára Kossuth, Szemere, gróf Batthyány Kázmér, gróf Andrássy Gyula, Guyon Richárd, Madarász László, Perczel Mór és több más forradalmár nevét. (Aznap, amikor a pesti katonai börtönben az első bitófára fölszegezték Kossuth nevét, ő éppen Marseille népének őrjöngő tiszteletadását fogadta egy amerikai fregatt fedélzetén.)

Az összes elítéltek kétharmada volt katona, a többiek civilek voltak, ügyvédek, hivatalnokok, szerzetesek, lelkipásztorok, értelmiségiek. Nem csodálkozhatunk azon, ha Vörösmarty és a a kortárs költők, írók, irodalmárok a kelleténél jobban megijedtek a megtorlásoktól.

Vörösmarty "bűne", hogy elnöke lett a nemzetőrség egyik sorozó bizottságának, a közcsendi bizottságba is beválsztották sőt, bács megyei kerületi képviselői mandátumat is szerzett és jelölték pesti polgármesternek is. Ezen kívül sok politikai cikkel támogata Kossuth politikáját, a Pesti Hírlapban és a Pesti Divatlapban. Együtt menekül a kormánnyal Debrecenbe, Szegedre majd Aradra.

A bukás után eszébe jut az emigrálás is, de a Szózat sorai visszatartják. Inkább osztozik a honi bujdosók ezreinek sorsában. Bajzával ketten vágnak neki az országnak. Bajza József "bűne", hogy szerkesztette Kossuth lapját, a Pesti Hirlapot és egy erősen köztársasági érzelmű és lapot, a Futárt.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!