Az olaj iránti érdeklődés világszerte is újnak számított 1900-ban, bár az 1860-as évektől már folyt a kutatás és a kitermelés, és sokat fejlődött a technológia. Az olaj felszíni előfordulásait (többnyire egy iszapszerű, elég gusztustalan anyagot) már ismerték és használták korábban is, világítottak sőt gyógyítottak is vele.

Magyarországon is sokfelé találkoztak az ásványolaj nyomaival, főleg a Kárpátok környékén, valamint a Muraközben. A felhasználás első stádiumában nem a ma ismert mélyfúrásos technológiát alkalmazták, hanem különböző aknákat mélyítettek le, és a bitumenes-olajos kőzetből lepárlótelepeken nyertek olajat.

1894-től az állam szubvenciókkal ösztönözte a fúrásokat, de a következő tíz év csak kevés eredményt hozott. Általános probléma volt, hogy a fúrásokat sok vállalkozó szinte csak spekulációs céllal végezte el, sokszor kellő szakértelem nélkül. 1903-ig mintegy 350 ezer koronát költött így az állam a kutatásokra. Ettől függetlenül az 1905-ben elvégzett összesítésből az tűnt ki, hogy a meglehetősen szerény olajkitermelés 92%-át továbbra is a lepárlótelepek adják. Ezután több szakértő javaslatára a kormány végül úgy döntött, hogy állami kézbe veszi az olajkutatást, bevonva a tudomány elismert képviselőit is.

Az 1906-tól kezdődő új korszakban emiatt sokkal lendületesebben és főként eredményesebben folytak a feltárások. A cikkben említett felfedezés a szubvenciós időszakban történt, amikor a Kárpátok területén összesen 42 komolyabb fúrást végeztek. Az izbugya-radványi fúrásról (is) feljegyezték, hogy a helyi lakosság óriási érdeklődése kísérte a munkát.