Hogy jutott hozzá, hogy nem – azt nem tudhatjuk, – de bizonyos, hogy Miklós a gyermekvilág előtt a legnépszerűbb szent az egész kalendáriumban. Jövetelét örvendezve várják, mert Mikulás, ha jön, nem jön üres kézzel. Diót, mogyorót, almát, czukrot rejteget tarsolyában s nem fukarkodik vele, hanem kiosztogatja azoknak, a kikről tudja, hogy örömet szerez vele nekik.

Akárhova megy is, mindenütt alkalmazkodik az ottani viszonyokhoz. Falun egyszerű alakban, egyszerű ajándékokkal jelenik meg. Ajtó se nyílik, ablak se zörren, éjszaka mégis besurran a gyermekszobába, vigyáz, hogy a hosszú szakálláról lehulló hó fel ne ébressze az alvókat, nehéz csizmái kopogása meg ne ijessze őket.

Nagy csendesen, lopva csempészi az ablak párkányára, vagy az ágy mellé szépen kikészített czipőcskékbe ajándékait s aztán eltünik. Siet nagyon, mert töméntelen sok a dolga ezen az éjszakán, – aligha is győzné, ha nem volna ideje kipihenni magát utána egy egész esztendeig. A hány ház a faluban, mindbe betekint, de még a városokba is el kell jutnia, mert ott is vannak ám gyermekek, a kiknek ő jó barátja.

Itt azonban már fölhasználja, mint mondani szokás, a modern kor vivmányait, mert azok nélkül el se tudná végezni a dolgát annyi ezer meg ezer házban. Talán még villamoson is jár, hogy gyorsabban menjen a dolog.

Legelsőben azonban, már egy-két héttel a nagy nap előtt, sorra járja a czukrászok, fűszerkereskedők, játékszeresek boltjait s letétbe helyezi náluk ajándékait: a csemegét, játékot, nagy vörösnyelvű fekete krampuszokat, melyek falun legfeljebb ha aszalt szilvából vannak összeróva, a városban azonban – a haladó kor kivánalmaihoz mérten – csokoládé a testük, vagy legalább is jóféle czukorka rejlik a puttonyokban.