Már az ókorban, Perzsiában, Görögországban és Egyiptomban is tartottak galambot. Tartásuknak kétféle célja volt: egy részüket megették, a többiből – az ehetetlenekből - pedig a hírvivők lettek.

A hobbi szintű postagalambtartás 1815 és 1825 között alakult ki Belgiumban. Olyan galambokat próbáltak kitenyészteni, amelyek gyors röptűek és visszatalálnak a dúcukba. Később ez a hobbi egész Európában elterjedt.

Állítólag egy postagalamb a Rotschild család történetében is nagy szerepet játszott. Az eset úgy történt, hogy a „hírvivő” által a család hamarabb értesült a Waterloo-i csata kimeneteléről és így mindenféle tőzsdei akciókat lebonyolítva óriási nyereségre tettek szert.

Magyarországon a török idők előtt nem tenyésztettek galambot. A török megszállás után indult útjára nálunk a galambászat. Az őshonos magyar galambfajták, sőt a környező országok nemzeti fajtái is török eredetűek. A galambászat központja az Alföld lett. A tanyákon felállított jellegzetes építményekben, a galambdúcokban tenyésztették a madarakat.

Érdekes dolog, hogy a galambászat későbbi központja Budapestre tevődött át. Az 1900-as években sokan költöztek vidékről a fővárosba. Az egykori állattartók nem tudták megszokni „állattalan életüket” és elkezdtek galambokat tenyészteni. A fővárosi galambtenyésztést azután a galambászok magas szintre fejlesztették.