A viharágyú különleges, mozsárszerű ágyú, amellyel az időjárást akarták befolyásolni. Használata ama téves nézet alapján fejlődött ki, hogy az ágyú elsütésekor keletkező levegőhullámok a képződő viharfelhőre oszlatólag hatnak és így a pusztító jégeső képződését meg lehet velük akadályozni.

A viharágyú iránti bizalmat az a körülmény keltette fel, hogy első alkalmazásuk helyén, Stájerország egyik kis helységében, hosszabb ideig nem volt jégeső. Később, általánosabb kísérletek folyamán, kiderült alkalmazásának teljes céltalansága, amit a beavatottak előre is vártak, mert a viharfelhő-képződés energiamennyiségéhez a viharágyú által kifejtett energia az elenyészőnél is kevesebb.

Stiger windisch-feistritzi (Stájerország) polgármester 1895. szőllőjében mozsár-telepeket állított fel, melyekből fenyegető felhők közeledésekor sűrű lövöldözést indítottak meg, hogy a jégeső keletkezését meggátolják. Miután egy-két nyáron át ily módon állítólag sikerült szőllőjét a jégveréstől megóvnia, a viharágyukkal való védekezés a jégeső ellen nagyobb méreteket öltött és több országban, nevezetesen Olasz-, Franciaországban és hazánkban is elterjedt.

Mozsarak helyett különböző szerkezetű, hátultöltő ágyúcsöveket alkalmaztak, melyekből a puskaportöltés elsütése után örvénygyűrű emelkedett a magasba. Több évi próbálgatás után az eredmény kétséges volt, de már a Grazban 1902. tartott nemzetközi viharágyúértekezlet kedvezőtlenül nyilatkozott a várható eredményről.

Mióta az olasz kormány Blaserna egyetemi tanár vezetése alatt Castelfranco mellett nagy területen rendszeres és nagyszabású védekezést végeztetett és a kísérletezés kifejezetten negativ eredménnyel végződött, a vigarágyuzást a hivatalos körök is mindenfelé megszorították és manapság a jég elleni védekezésnek ez a módja lejárta magát.