A boerokról

1901 | Április

Sokat irtak már magyarul is a vitéz boer népről, igy most legközelebb Bulyovszky Károly hazánkfiától jelent meg egy könyv „Boer-angol tűzben” czím alatt, mely annál figyelemre méltóbb, mivel a szerző nemcsak ott harczolt egy ideig a boerok sorában, hanem mint katonatiszt szakértőleg hozzá is tudott szólani a lefolyt hadi eseményekhez.

Könyve, - mely nála (Budapest,Lukács-utcza 2. sz.) öt koronáért kapható, - számos képet is tartalmaz, a melyek közül néhányat most mi is bemutatunk, közöttük a Steyn, DeLarey, és Kolbi tábornokok arczképeit.

Steyn elnöke volt az Oranje-szabadállamnak, utóbb azonban maga is fegyvert fogott s most mint tábornok működik, még pedig rendkivüli kitartással. Általában ő a legrendületlenebb vezérek közé tartozik, a ki már több izben öntött uj lelkesedést a csüggedni kezdő boerokba.

DeLarey hires és nagyon ügyes vezér, a ki sokszor győzelmet aratott már az angolok felett s csak az utóbbi napokban szenvedett nagyobb vereséget. De Wett után általában őt tartják a legjobb és legmerészebb vezérnek.

Kolbi tábornokról kevés tudósitás érkezett hozzánk, pedig szintén kiváló és bátor vezér, a kit az ott harczoló magyar önkéntesek különösen nagyra becsültek és szerettek.

Bemutatjuk a könyv után még egy gyönyörű zuhatagnak a képét is. Ez a zuhatag a Transzvál déli részén van s bár nem oly magasról esik le, mint a hires amerikai Niagara, de szebb és vadregényesebb környezetü zuhatag alig van nála a világon. A sziklákon lerohanó óriási viztömegeinek zugása, dörgése mérföldnyire elhallatszik. A könyvben nagyon sok érdekes leirás foglaltatik, melyek közül mutatványul pár részletet itt is közlünk. Többek közt érdekesen irja le Bulyovszky Károly azt, hogy a boerok mikép huzódtak vissza Pretória felé az angolok elől:

„Folytonos csatározás közben – ugymond estefelé elértünk egy gázlót, hol az egész csapat (a szekerek és ágyúk is) másfél óra alatt átkelt. Ez az átkelés igazán szép látvány, a miről európai embernek fogalma sem lehet. Az eddigi átjárók közt ez volt talán a legnehezebb. 18-20 méter magas, szakadozott, részint sziklás, részint agyagos partokat kellett megmászni, melyek törpe tüskefákkal és bokrokkal voltak benőve. A körülbelül 3000 boer harczosnak, kik itt gyülekeztek, és az óriási kocsihadnak, mely 250 ökör- és öszvér szekérből, 60-80 kétkerekű kocsiból, 2 gyorstüzelő-, 5 tábori ágyuból és egy mozsárból állott, csak másfél óra kellett az átkelésre a keskeny gázlón, hol egy jármű csak a másik után haladhatott. És az egész a leszebb rendben ment, de óriási lármával, melylyel az állatokat biztatták. A nagy kiabálással való hajtás a boert különben is jellemzi. Átkelés után egy boer jószivüségéből egy kis kávéhoz is jutottunk.

Este 8 órakor megindultunk, és mentünk éjfél után 1 óráig. Addig, míg a kémek a csucsokon kissé körülnézelődtek, az egyes csoportok megálltak, összébb vonultak és énekeket hangoztattak, egy orvosnövendék pedig német dalokkal mulattatott. A magyar báró Luzsénszky is kedvet kapott és egy pár magyar népdalt énekelt, különösen szépen a „Fürdik a holdvilág” kezdetüt. A boerok bámulva állották körül a kis magyar csapatot, és valahányszor ezentul megállottunk mindig azt kiabálták, hogy „Énekeljen a báró!” Tetszett neki a magyar dal nagyon; az a bus hangulat, a mit a dalaink keltettek bennök, mintha közelebb hozta volna őket hozznk magyarokhoz. Sokszor még az öreg Kolbi tábornok is megprobálta, hogy a dalokat kisérje. Egyszerre csak megjelent egy kém, a ki tudatta, hogy szabad az út, mire aztán tovább vonultunk.”

A boerok gazdálkodásáról a következőket olvassuk a könyvben: „Nyáron át valami betegség szokott pusztítni a boer-földi lovak közt, de ez a baj az első dérrel rögtön megszünik. Kukoriczán kívül leginkább zabbal etetik a lovakat, mely azonban csak a legritkább esetekben van kicsépelve. Többnyire ugy a mint learatták, kévékbe kötik, s egy kéve egy adag is egyszersmind. Ha zab nincs, vagy kukoriczát, vagy kukoriczát rozszsal adnak a lovaknak. Mihely nem használják őket, szerecsen legények felügyelete alatt legelnek. Este megkötik a lovak lábát, s az állatok egész reggelig a legelőn maradnak. Ugyanez szól a többi táborhoz tartozó tehervonó állatokról is, ökörről, szamárról és öszvérről. Állat egy táborban több van, mint harczos. Minden harczosra három vagy négy számitható. Vadállat is elég van. Bivaly már nagyon ritka, de van sok antilopfaj, vaddisznó, nyul, sas, kacsa, fogoly, liba, pusztai tyuk, dögkeselyű, gémfajok, stb.

A hangyák körülbelül méter magas dombokat épitenek, melyek kőkeményekké száradnak. A boerok ezeket kivájják, és kitünő kenyérsütő kemenczéket csinálnak belőlük. A föld nagyon kevéssé van művelve. Nincs meg hozzá a munkaerő. A gazda nagy birtokából csak néhány holdat használ szántóföldnek, ezt is csak épen csak hogy megkarczolja az ekével. Legnagyobb részt kukoriczát, zabot, dohányt, s nagyon kevés más gabonanemüt termelnek. Évenkint két-háromszor lehet aratni, de ha tartós a szárazság, az egész termés tönkre megy. A sáska is sokszor elpusztitja vetéseiket.

Bizony a boerok a faültetést teljesen elhanyagolják, csupán csak Pretoria és Johannesburg városok közelében látszik, hogy ez irányban valamit tettek. Csak a tanyák közelében láthatók gummifák, a hegyeken itt-ott elszórva törpe tüskefácskák tengődnek. Kertjeik azonban elég szépek. Van bennük mindenféle gyümölcsfa, azonkivül narancs, czitrom és füge is. Sokszor láttam már élősövényt kaktuszokból, melyeknek igen izletes a gyümölcsük. Birtokának többi részét dróttal keriti be a boer abból a czélból, hogy lovai és marhái idegen földre ne mehessenek.