Nemzeti Színház. Márczius 29.-ikén a Nemzeti Színházban "A bor" czím alatt "paraszt vígjátékot" adtak (a színlap így nevezi). Szerzője a magyar vidéki élet egyik leírója, Gárdonyi Géza, a ki látás és tapasztalás szerint ír. E a közvetlenség nagy érdem  Gárdonyinak is érdeműl mutatkozik. A szinpadon nem keresi a franczia hatásokat. A maga felfogása szerint indúl.

Meglehet, hogy ereje a kitűzött czélt csak megközelíti, de öntudatosan megy a czél felé és ez dicséretes törekvés. A nemzeti jelleget fölvinni szinpadainkra, melyek a franczia termés tárházai lettek, ma már bátor vállalkozásnak tekinthető.

Gárdonyi darabja tisztességes írói talentumból termett. És a közönség? Szerzőnek, darabnak szereplőknek sokat tapsolt, s a magyaros szinművet, falusi alakjaival együtt szives - mondhatjuk - magyaros vendéglátással fogadta az ország első színházában. A szerzőt sokszor kitapsolták.

"A bor" egészen magyar népi alapon épűlt, nyelvében, alakjaiban, falusi mozgató erőiben. A szerzőnek költői hivatását tanusítja darabjának sikerűlt összeállítása. Kezdi ott, hogy Imre gazdát a bor garázdává teszi.

Másképpen igaz ember. A mikor megházasodott, azt fogadja, hogy bort többé nem iszik. Sokáig is állja, mígnem bekövetkezik a csábító alkalom, a mikor az öcscse holmi korcsmázás miatt rászabott büntetésből megszabadúl. Ennek örömére az asszony maga kínálja borral. De Imre itt garázda már, az asszony hiába csillapítja. Megveri az asszonyt. Vegyük ehhez, hogy a paraszt asszony az ura szeretete bizonyságának veszi, ha megveri.

De a menyecske is, Imre gazda is, ebben a paraszt históriában tovább mennek. Daczos teremtések, szétválnak. Imre nem tudja megbocsátani, hogy az asszony elment a háztól; az asszony pedig azért duzzog, hogy mért nem viszi ismét haza az ura. Egyik sem enged. Mások előtt is mutogatják, hogy így-úgy. Semmi közük egymáshoz. A szívök azonban egymáshoz vonzza őket.

A végső felvonásban Imre gazda elmegy a felesége lakása elé az utczára, jár-kel, mert hiszen szabad neki ott járni, a hol kedve tartja. A feleség nézi - itt az ura az utczán. Fölveszi legszebb ruháját. De nem jön a gazda, hanem leűl egy kőrakásra.

Kiküldi az asszony a hatéves fiút, a ki a szűrnél fogva bevonja Imre gazdát. A két daczos közül az asszony szép gyengéden bort tesz az ember elé: "Igyék, ha jól esik". Így végződik a darab, melyben sok jól ható kedvesség akad, bár élesen ráspolyozott részekben nincs hiány.

A szerzőnek apró irodalmi ötleteiből ismert nyers falusi alakjai, Göre Gábor falusi bíró, Durbints sógor és Kátsa czigány ehhez a szinműhöz igényt nem tarthatnak, de a szerző elővette őket. Nem nagy baj, mert egy-egy kis rész földerítésére szolgáltatják pislogó lámpájokat. A kifogásokat jobb tulajdonságok mérsékelik.

A hazai dolgok örvendetesen érdeklik közönségünket. Példa erre Herczeg Ferencznek a Vígszinházban adott "Ocskay brigadéros" czímű történeti szinműve is, melyre hetek óta nem győznek elég jegyet árusítani az előadásokra.

Gárdonyi Géza mind a közönség, mind a sajtó részéről oly biztatást talált, mely irodalmi munkálkodásának magyaros irányban való folytatásra buzdíthatja. Az előadás talán nem volt mindenben - parasztosan igaz.

Falusi légkör a Nemzeti Szinház játékrendjét csak ritkán járja át. De olyan erők, mint Cs. Alszegi Irma (a paraszt menyecske), Ligeti Juliska falusi leány), Gyenes, Rózsahegyi, Gabányi, Vizvári, Ujházi e légkörbe is bele tudták találni magokat.