Már a középkorban is ismert volt, hogy bizonyos körülmények között kedvezményben részesítették a termelőket. Magyarországon is számos olyan terület van, ahová Nyugat-Európából csalogattak telepeseket, a legtöbb ilyen akcióra a török kiűzését követően került sor. A felvilágosult abszolút uralkodók elvileg is belátták, hogy „etetni kell a birkát, ha nyírni akarjuk”, valamint azt is, hogy saját gazdagságuk országuk gazdagságával szoros összefüggést mutat. Közgazdasági elméletek születtek meg arról, hogy mi okozhatja a gazdagságot egyes országok esetében, és miért szegények más országok. Sok tényező megvizsgálása után az eredmény általában az lett, hogy a termelés, az emberek munkája mindenképpen szükséges a gazdagsághoz és jóléthez. Különösen az ipari termelést látták hasznosnak, ez ugyanannyi idő alatt több hasznot hajthatott, mint a mezőgazdasági termelés.

Megszületett tehát az iparosítás gondolata, amely, minthogy gyorsítani kívánta a maguktól nem eléggé gyors folyamatokat, aktív állami fellépést igényelt. Tanulságos korai példája ennek a Lánchíd esete. Felépítése hatalmas anyagi befektetést jelentett, és bizonyos garanciákat kötöttek ki. Senkinek nem volt szabad a két part között hajókon vagy csónakokon utasokat szállítani, és bár a befagyott Dunán bárki szabadon átgyalogolhatott, a parton például már nem lehetett semmilyen lépcsőt vagy kapaszkodót elhelyezni a séta megkönnyítésére. Az üzenet világos volt: ott a híd, menjetek azon.

Az iparosodást az államok vagy az egyes települések mindig lassabbnak érzik a kelleténél, soha nincs elég munkahely, soha nem fizetnek elég adót. Egyedül termékből van néha több a kelleténél. Érdekközösség alakul ki tehát az iparos vállalkozók és az állami vagy helyi közigazgatási szervek között, és ez támogatások formájában realizálódik. Mint a cikkekből is látszik: ingyen telek, tégla az építkezéshez, kölcsönök, adókedvezmények. A támogatások részint azt ismerték el, hogy az adott ágazat fontos az állam, az ország, az egész társadalom számára (ilyen volt például a vasút), részint magát az iparosítás tényét, a puszta gyáralapításokat próbálták elősegíteni általában helyi szinten. Ebben az utóbbi esetben majdnem mindegy volt, hogy az illető gyár mit is termel, a kedvezmény nem ennek szólt.

A vállalkozóknak juttatott támogatások hozzájárultak a látványos ipari fejlődéshez. Visszaélések persze voltak, de ez egyrészt nem minősíti magát az elvet, részint maga az állam is sokat tett a visszaszorításukért. Az önmagában szintén nem baj, hogy a települések és a vállalkozók egyeztették az elképzeléseiket. Az állami és helyi támogatások egyre elterjedtebb alkalmazása azonban veszélyeket is magában rejtett: a tisztán üzleti, a megtérülést, az elérhető hasznot - végső soron tehát a gazdaságosságot, a versenyképességet és a fenntarthatóságot – figyelembe vevő vállalkozói szempontok mellett megjelent egy másik szempontrendszer, ami az elérhető, megszerezhető támogatásokat vette számításba, és ezzel csökkentette a piaci hatásokat, a termelők alkalmazkodási képességeit.