A századforduló híradásaiban napi rendszerességgel előforduló témák. Hol itt, hol ott ütik fel a fejüket, riogatva és pusztítva a lakosságot és komoly fejtörést okozva az orvosoknak és a hatóságoknak.

A közegészségügy rendezéséről az 1876-os XIV. tc. rendelkezett, ennek égisze alatt jöttek létre a közigazgatás rendszerében működő hatósági orvosi intézmények és mint legfontosabb szerv: az Országos Közegészségügyi Tanács.

A nemzetközi állapotokhoz képest a mi törvényünk nagyon korszerűre sikeredett. A gyakorlati elvek (gyógyítás, ellátás, felügyelet) mellett megfogalmazódtak benne a prevenció tételei is, amelyek elsősorban a járványos- és fertőző betegségek kialakulását és terjedését voltak hivatottak megakadályozni. Rendelkeztek például az ivóvízellátás és csatornázás kérdéseiről, a húsvágás szabályairól, a temetőügyről, a hulladékszállításról és a szeméttelepekről is. Kiterjesztették ezt az iskolákra, munkahelyekre, börtönökre, nevelőintézetekre – vagyis minden olyan helyre, ahol a korabeli ismeretek szerint járványveszély kialakulhatott.

Külön törvényeket hoztak 1900-ban a pestis elleni védekezésre és a tüdővész megállítása érdekében.

Valószínűleg a kor technikai lendülete hozta magával, de a megvalósítás alig maradt el a szabályozások mögött s valójában igen jól sikerült. Gondoljunk bele, ma éppen az a víz- és csatornarendszer okoz nekünk számos bosszúságot és fejtörést, amit a századforduló közegészségügyi intézkedései nyomán építettek ki Budapesten!

Külön érdeme a kornak, hogy kiemelt figyelmet fordítottak az „ipar- és munkaegészségügy” kérdésére is, bár itt a megvalósítás kissé nehézkesebben ment, főleg a mezőgazdaság területén. Az iparban az 1881. és 1891. évi erre vonatkozó törvények tették kötelezővé a baleset-biztosítást, a mezőgazdaságban erre csak az 1930-as években került sok és csak 1960 után vált általánossá.

Érdekes módon a fentebb említett rendelkezések nem a címben jelölt, ma igen riasztóan hangzó betegségekkel foglalkoztak elsősorban, hanem – a nemi betegségek elleni küzdelemmel. Hát igen, a korabeli erkölcsök… Az 1876. évi törvény már lehetőséget adott a nemi betegek kényszer-gyógykezelésére, ám a helyzet javításának legnagyobb akadálya a felderítés nehézsége volt. 1898-ban minden megyei kórházban külön erre specializálódott osztályok felállítását rendelték el, ahová rendészeti úton előállították a nyilvántartott prostituáltakat. Sajnos a „műfaj” illegális változatával már akkor sem tudtak mit kezdeni.

1900-ban Budapesten 1355 prostituáltat és 1042 nemi beteget tartottak nyilván, de a szifiliszesek száma egyes statisztikák szerint csak a fővárosban ennek tízszerese volt. A gyógyító tevékenység hatékonyságának növelése érdekében intenzív felvilágosító munkába kezdtek a prostituáltak körében, ám a lapok és az iskola az ügyről szemérmesen hallgatott.

 
Ugyancsak kiemelkedett a nemzetközi mezőnyből a rák gyógyítása terén kifejtett hazai erőfeszítés. 1900-ban Dollinger Gyula a budapesti orvos-egyesületen belül megalakította a rákbizottságot és ezzel elindította a hazai rákellenes mozgalmat.

Igen elterjedt volt akkoriban a „hármasfogatnak” nevezett halálok-csoport: a hasmenés, az enteritisz és a különböző belső fekélyek okozta megbetegedések, és előkelő helyet foglaltak el a „klasszikus” fertőző megbetegedések (pestis, kolera, tífusz) is.

Azt gondolnánk, hogy a modern technika találmányainak terjedése csökkentette az ilyen megbetegedések számát. Valójában az angol WC kezdeti használata a közhiedelemmel ellentétben káros volt: hozzájárult a járványok terjedéséhez. Az elöregedett emésztőgödrök nem tudták tárolni a megnövekedett szennyvízmennyiséget és elősegítették az akkor még ismeretlen kórokozók bejutását az ivóvízbe.

A kolera, tífusz, hepatitisz stb. következtében 1849-ben Angliában hetente több ezren haltak meg (összesen közel százezren). Hasonló volt a helyzet Koppenhágában és sok más európai városban is, például Hamburgban, Párizsban, Stockholmban. Budán és Pesten (Budapesten) 1831-et követően több kolera járványt észleltek, a legsúlyosabb 2000 körüli áldozatot szedett (ami a lakosság több mint 1 %-a volt). Az USA-ban több katona hunyt el a járványok miatt, mint a polgárháború alatt összesen.

Az 1876-os törvényben elrendelt közművesítés óriási változásokat eredményezett. A század elején még a kastélyokban is a cselédek által behozott mosdótál jelentette a tisztálkodás lehetőségét, a gyakori mosakodás így elképzelhetetlen volt. A kérdést a vezetékes ivóvíz kiépítése forradalmasította: a módosabb rétegek lakásaiban megjelentek a fürdőszobák és a csatornákba bekötött szennyvíz már nem jelentett közvetlen veszélyforrást.

Sajnos a csatornázás nem volt gyógyír mindenre. Magyarország Ausztriával együtt Európa tuberkulózissal legsúlyosabban fertőzött területe volt, ennél nagyobb arányú elterjedését csak Oroszországban jelezték. Az akkor tizenötmilliós országban 70 000, főleg fiatal ember halt meg ebben a fertőző betegségben. Egy nagyobb város lakossága! Bár a járványügyi helyzet ezen a téren is javulásnak indult, ha a statisztikákat nyomon követjük azt láthatjuk, hogy ez a betegség a gazdasági helyzet legérzékenyebb mutatója. A tuberkulózisos betegek aránya pontosan jelzi a gazdasági válságot, az instabilitást és az elszegényedést.

A betegségek „slágerlistáján” ebben az időben az előkelő negyedik helyen álltak a szívbetegségek, az ötödik az agy-érrendszer sérülései a hatodik pedig a vesebetegségek valamely formája volt. A különféle balesetek a hetedik helyen álltak, s bár nem számítottak betegségnek, számos maradandó egészségkárosodás okának mindenképp.

A századforduló statisztikáját a szenilitás és a diftéria zárja.

Mennyi minden történt azóta! A higiéniai viszonyok javulásával és az orvostudomány áldásos tevékenyégével elértük, hogy a korábban tömegeket elpusztító járványok szinte teljesen eltűntek Európából; jónéhány, korábban végzetesnek számító betegség gyógyíthatóvá vált és a felvilágosítás ma már a sajtóban és az iskolákban is helyet kapott.

Ám a természet furcsa jószág! Amikor huszadik századi lelkesedésünkben már éppen azt hisszük, hogy végre továbbléphetünk a járványokon, akkor elővarázsolja nekünk a HIV vírust, rohamosan terjed a rákbetegség, a neurotikus- és pszichés kórképek egyre újabb formái bukkannak fel; s hogy a régi ismerőst se feledjük: újra népbetegséggé vált a tuberkulózis.