A jelentős eredményeket – legyen szó társadalmi- vagy tudományos tevékenységről, művészetekről avagy sportról – jóideje már díjakkal jutalmazzák. Minden díjak legnevesebbike az 1900-ban alapított Nobel-díj.

Nobel nevéről a díjon kívül mindenkinek a dinamit jut eszébe, de azt már kevesen tudják, hogy e találmány nem a kiművelt tudós kutatásának, hanem a véletlennek az eredménye. A nitrogilcerint 1843-ban egy Sobrero nevű olasz fedezte fel, majd kis híján el is felejtették az anyagot, mert túlságosan veszélyesnek bizonyult. Nobel éppen jelen volt egy alkalommal, amikor a rendkívül könnyen robbanó anyag véletlenül kovaföldre ömlött és rájött arra, hogy ebben a formában már könnyen szállítható és ugyanúgy használható, mint korábban a nitroglicerin. A fölfedezés további sorsa már ismeretes.

Az Alapítványt 1895. november 27-én kelt végrendelete alapján hozták létre s mivel azt Nobel maga fogalmazta, a későbbiekben elég sok vitára adott okot és pontosításokra szorult; de a díj létrejött és azóta is egyre növekvő összeggel és dicsőséggel ösztönzi a kutatókat. A végrendelet vonatkozó része így hangzik:

"... Vagyonomról a következők szerint intézkedem: A hagyatékom gondnokai által biztos értékpapírokba elhelyezendő tőke egy alapot képezzen, melynek évi jövedelme azok közt osztassék szét, akik a megelőző évben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hozták. Öt egyenlő részre osztasson, amelyből a legnagyobb rész azé, aki a fizika területén a legfontosabb felfedezést vagy tanulmányt tette, egy rész azé, aki a kémiában a legfontosabb felfedezést vagy tökéletesítést érte le, egy rész azé, aki a fiziológia vagy orvostudomány területén a legfontosabb felfedezést tette, egy rész azé, aki az irodalomban eszmei értelemben a legkiválóbb művet alkotta, egy rész azé, aki a legtöbbet tette vagy a legjobban működött közre a népek testvériségéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért, valamint a békekongresszusok megrendezéséért és követeléséért.
A fizikai és kémiai díjakat a Svéd Tudományos Akadémia, a fiziológiában vagy orvostudományban a díjat a stockholmi Karolinska Intézet, az irodalmit a Svéd Akadémia, a béke ügyében pedig a norvég storting (parlament) által választott öttagú bizottság adja ki.
Kifejezetten akarom, hogy a díjak odaítélésében a nemzeti hovatartozás kérdése ne merüljön fel, a díjat mindenkor a legméltóbb nyerje el…"

Szóval: fizika, kémia, orvostudomány, irodalom és béke. S hol marad a matematika? Azonnal szárnyra is keltek a találgatások, ma már több változat közül is válogathatunk. Szénássy Barna szerint a matematika mellőzésében "némi szerepe volt a stockholmi egyetem professzorának ... Gösta Mittag-Lefflernek. Ő és felesége ugyanis már 1883. január 6-án úgy végrendelkezett, hogy djursholmi villájukat - nemzetközi alapítványként - a Svéd Akadémia rendelkezésére bocsátják, elsősorban a skandináv országok matematikai kutatásainak elősegítése céljából."

 
A matematikus (!) Kármán Tódor már sokkal személyesebb okot feltételez: „Én személyesen mindig azt gyanítottam, hogy azért elfogult a Nobel-díj Bizottság, mert Nobel nem tudta megbocsátani a házvezetőnőjének, hogy egy matematikussal szökött el tőle". 

Manfred von Ardenne ennél is tovább megy: "Nobelnek volt egy harminc évvel fiatalabb barátnője, akit egy ízben téte a téte talált egy matematikussal. Állítólag ez késztette arra, hogy a Nobel-díj megalapításakor kihagyja az alapítvány szabályzatából a matematikát."

Beck Mihály már objektívebben szemléli a kérdést: „Úgy vélem, hogy a matematika mellőzésének más, éspedig Nobel tudományos szemléletében rejlő oka volt. Nobel nem részesült semmiféle magasabb oktatásban. Rendszeres tanulmányai, melyeket magánúton folytatott, már 16 éves korában befejeződtek. Egyetemre nem járt, kémiai ismereteit Zinintől, a kiváló orosz szerves kémikustól szerezte. Nobel jellegzetes, múlt századbeli zseniális feltaláló volt. Találmányai, melyek közül a legfontosabbak a gyutacs, a dinamit és a robbanó zselatin, anyagismeretet, céltudatosságot, és természetesen intuiciót igényeltek, de nem követeltek meg semmiféle magasabb matematikai ismeretet. Valószínű, hogy Nobel matematikai ismeretei nem haladták meg a négy alapműveletet, és biztos, hogy találmányainak kidolgozása nem is igényelt többet.

A XIX. század második felében a kémiai kutatómunka általában, Nobel Alfréd kutatásai pedig különösen nem támaszkodtak a matematikai eredményekre. A természettudományi kutatások természetében csak Nobel halála után következett ebben az irányban lényeges változás. Ma aligha hagyná Nobel figyelmen kívül a matematika és a számítástudomány fejlődésének előmozdítását.”

Most azután válasszon mindenki a maga ízlése szerint!
Természetesen a díjazottak kiválasztása – bizottság ide vagy oda – soha nem lehet mentes a szubjektivitástól. A Nobel-díj esetében azonban a természettudományok körében alig volt utólagos reklamálás, az irodalmi- és a béke-díj már nagyobb viharokat kavart. De hát gondoljunk bele: nem könnyű feladat a számtalan eredmény közül kiválasztani a „legméltóbbat”! A bizottság belátását és bölcsességét mutatja, hogy csak egyetlen díjról derült ki utólag, hogy nem volt kellően megalapozott, mégpedig Fibiger orvostudományi díjáról, 1926-ban.

A Nobel-díj a kezdetektől fogva a legtöbbre értékelt és legáhítottabb kitüntetés. Ennek ellenére volt példa arra is, hogy valaki visszautasította átvételét. 1911-ben Allvar Gulstrand a fizikai díj helyett inkább az élettanit választotta. A náci uralom alatt bebörtönzött Carl von Ossietzky békedíjjal való kitüntetése miatt Hitler megtiltotta, hogy német állampolgárok Nobel-díjat fogadjanak el, így 1938-ban és 1939-ben a kémiai díjat nem vehette át Richard Kuhn és Adolf Butenandt, s az 1939. évi fiziológiai díjat csak a háború után vehette kezébe Richard Domagk. Borisz Paszternak az 1958. évi irodalmi díjat a szovjet hatóságok nyomására utasította vissza, 1964-ben Sartre pedig „elvi megfontolásokra” hivatkozva.

A díj és átadása azóta fontos társadalmi eseménnyé vált, pompás elmék és még pompásabb toalettek felvonulási terepe. Eszmei és anyagi értéke egyre nő és az egyes államok éppúgy jegyzik ebben elért sikereiket, mint az olimpiai érmekét. Köszönjük, Nobel!