A sah már a magyarok iránti rokonszenvvel telt szívvel érkezett hozzánk, mert atyja, Naszr-Eddin,  ki tudvalevőleg nehány éve szintén megfordult nálunk, utazásairól írt könyvében nagy rokonszenvvel, dicsérettel emlékezik meg a magyarokról s azoknak ragyogó fővárosáról.
Muzaffer-Edinnek rólunk táplált kedvező véleménye nem változott meg, sőt növekedett, a mint közénk jött s bennünket megismert.

Több ízben említette ezt környezete előtt, többszőr mondtaVámbérynek is, a kitől behatóan kérdezősködött a magyar viszonyok felől; s örömének adott kifejezést, hogy a szintén keleti származásu és nem nagy számu magyar nép immár minden tekintetben megállja helyét a nagy művelt nyugoti nemzetek sorában. Különösen meglepte pedig Budapest rendkívüli fejlődése. S midőn Vámbéry a századokig tartó török-magyar háborukról beszélt neki, előadását azzal fejezte be, hogy most már jó barát a két nemzet, a magyarok pedig a szőrnyű pusztulást kiheverték, a sah mosolyogva igy szólt: Látom: íme bizonyítja ezt a magyarok fényes fővárosa.

A magyarok származása, története iránt élénken érdeklődött s ezek felől is sokszor beszélgetett a magyar tudóssal. Kérdezte többek közt, hogy rokonok-e a magyarok a perzsákkal?
Mire Vámbéry azt felelte, hogy a perzsákkal ugyan nem, de felségeddel igen, mert a magyarok török rokonok, felséged pedig a szintén török Kadzsar családból származik.
Erre a sah mosolyogva jegyzé meg:  Kadzsar – Madzsar! (A gy-t ugyanis nem tudja sem a perzsa, sem a török kimondani s a magyart madzsarnak ejti.)

Beszélgetett aztán arról is, hogy a perzsák jó lovasok s a mint látja, e tekintetben a magyarok is nagyon kitünnek. Különösen tetszettek neki a lovas rendőrök.
Nagyon megtanulta az *éljen* szót is, a mi nem csoda, mert csakugyan sokat hallotta.
Kérdezte, hogy mit jelent ez? Mire megmagyarázta neki Vámbéry, hogy ez nem egyéb, mintha perzsául azt mondanók: *Znide bad* vagyis élő legyen. S ez rendkívül tetszett a sahnak; azt mondta,hogy ez nagyon jó és szép kívánság.

Tapasztalatait, élményeit mindig pontosan följegyezte: mikor Vámbéryvel beszélgetett is, mindig ott volt íródiákja és felírta a társalgás tartalmát. Erre a sah maga figyelmeztette a tudóst mondván, hogy ezt azért rendelte el, mert utazásairól ő is könyvet fog írni, miként ezt atyja tette.
S hogy ebben a könyvben nagy elismeréssel és szeretettel fog a magyarokról megemlékezni, arról biztosak lehetünk.