A moldvai csángók
A magyar olvasóközönség sokat hallott már a csángókról, amaz idegenbe szakadt magyarokról, a kik hosszú idő óta élnek ott, de azért anyanyelvüket, ősi szokásaikat, nemzeti jellemvonásaikat annyira a menynyire megőrizték mind e napig.
A bukovinai csángók jobban megőrizhették nemzeti vonásaikat. Ők legfeljebb másfél száz esztendeje, hogy kikerültek hazánkból, a magyar határ közelében laknak, ugyanazon uralkodó alattvalói maradtak, s a politikai alakulás is könnyített sorsukon, mindazáltal az utóbbi években sokan visszatértek hazánkba. Egészen máskép van a voltaképeni, az igazi csángók: a moldvaiak dolga.
Történetük a múlt homályába vész. Ők maguk sok helyen szittya ivadéknak mondják magukat és ősükül Attilát emlegetik. Ő utánuk több utazó is hun maradékoknak nevezte őket. De történeti adatok szerint csak anynyit állíhatunk biztosan, hogy ezek a csángók magyar földről talán a székelyek közül kerültek ki Moldvába.
A moldvai csángóknak - kik mind katholikusok - története öszszefügg a moldvai miszszionáriusok történetével s a kutatásoknak csakis ebben az irányban lehet helyes az útja. A moldvai katholikus misszió 1252-ben kezdődött.
Egy 1874-iki moldvai kalendárium ismertetvén röviden a moldvai misszió múltját, történeti források alapján azt mondja egy helyen hogy 1370-ben Lajos király Magyarország királya, mikor néhány területet meghódított volt keleten, több papot Moldvába küldött a katholikus vallás terjesztésére.
E szerint a moldvai csángók már több mint hét évszázada elszakadtak hazájuktól. Azóta átmentek tatár rabságon oláh vajdák zsarnokságán, török rabigán, de nyelvüket a legfőbbet úgy, ahogy megőrizték, mint szintén a vallásukat is.
A múlt nyáron főkép nyelvészeti czélokból kint jártam közöttük. Ebből az utamból szolgálok itt egy kis ismertetéssel. A moldvai csángók tudják magukról, hogy magyarok, mert hiszen él még emlékezetükben a "Nagy Magyarország" a hol tisztább a "tanács" (beszéd), mint ő náluk. A Szereth partján és mellékein laknak, s éjszaki és déli csángókra oszlanak.
A déliek Bakau nevű román kerületi székvárostól délre laknak. Ezek között találjuk a legnépesebb és legtisztább csángó falvakat. Amikor az ember Bakauból elindul délre a Szereth partján, sorra éri Lúzi Kalugara, Bogdánfalva, Nagypatak, Forrófalva, Klézse magyar falvakat. Ezek a nagyobbak s azok, a melyekben az öszszes lakosság magyar.
Rendszerint három ember van ezekben a falvakban, a ki nem tud magyarul: a pap (többnyire német, vagy olasz misszionárius barát), a jegyző és a tanító. Amikor a gyermek az iskolába kerül, alig tud egy hangot oláhul, mikor pedig kikerűl, már szavaik egyharmada oláh.
Az hogy ruhájuk oláhos még nem nagy hiba, viseletük azonban még is eltér az oláhokétól, anynyira, hogy nem lehet őket egymással összetéveszteni. A férfiak vállán elomló hoszszú haj, a gagya (gatya), a széles öv, vagy az aszszonyok katrinczája ( a szoknya helyett használt ruhadarab, a melyet egyszerűen derekuk köré csavarnak és kötnek) a szoknya, a hogy a darócz télikabátot nevezik oláhosan, még nem bántana bennünket. De ezek alatt az idegen ruhák alatt a test sem olyan igazán magyar már.
A csángók mind jómódú emberek. Még a legszegényebbet sem igazán nevezhetjük szegénynek, mert annak is terem anynyi szőlője, hogy nem jár koldulni. Nincsen csángó koldus. Jómoduk folytán nem szorultak a kukoriczára, és mamaliga nélkül mégis szomorú az életük. Nagyobb baj, hogy erkölcseik is oda simultak az oláh erkölcsökhöz.
Nagy, szálas, izmos embereknek véltem őket és csenevész, vézna sokszor alacsony legényeket találtam, a kik már tizennyolc éves korukban házasodtak. A leányok tizennégy éves korukban pirúlás nélkül nevezik meg szeretőjüket. A csángók házai nem olyan tiszták, mint a mi alföldi magyar népünk házai, a vendégszeretetük azonban tiszta magyar.
Eleinte bizalmatlanul fogadják az idegent. De mikor egy kicsit elbeszélgettem velük, olyan figyelmesen hallgattak, úgy körülvettek, kérdezgettek, hogy bizony beleizzadtam a feleletekbe. Hoztak fel bort, mert vizet - mint mondták - Moldvában rendszerint csak a halak isznak, meg az oláhok, a kiket ők nemigen szeretnek.
Költészetük, a mi van már csak nem teljesen oláh, és csak nagy nehezen, hoszszas kérés és rimánkodás után mondtak el egy pár igazi csángó dalt és néhány székely nótát. Sokszor, mikor magyarul énekelnek, már csak dúdolgatnak, de a dal szövegét nem értik. Bogdánfalván például vasárnapi napon voltam, és ott dalolt nekem egy pár leány nótákat.
Dallamuk nem volt felvételre érdemes. Iskoláik a csángóknak eddigelé egyáltalában nem voltak. Most építgetnek. Klézsén Kárpáti páter csinált. Az oláh kormány természetesen nem magyar iskolákat állít. A gyermekek oláh iskolákban tanulnak, s felnőve oláh katonák lesznek, a hol sokat megsimogatja hátukat a puskatus, ha nem értik meg a kommandót. De azért nem vágynak el mihozzánk.
A csángók lassan-lassan teljesen elfelejtik nyelvünket. Sok idő beletelik ugyan, de végre is csak az oláhban fönmaradó sok magyar vendégszó fogja hirdetni a moldvai csángók emlékét.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!