A korszak egyik legizgatóbb kérdése - éppen gyakorlatiassága miatt - az elektromos energia volt. "Karrierje" éppen az előző század fordulóján, vagyis 1800-ban kezdődött, amikrois Volta megkonstruálta a róla elnevezett elemet - s ezzel megmutatta az elektromos energia felhasználásának módját.

1820-ban, amikor a dán Oersted felismerte az elekromágneses hatást, azon nyomban akadt követője Arago személyében, aki megszerkesztette az első elektromágnest, majd Ampére kimutatta az elektromos áramok kölcsönhatását. A következő jelentős lépés Ohm és Faraday nevéhez fűződik. Akkor szenzációnak számított, ma középiskolai tananyag Ohm törvénye az áramerősségről és Faraday -é az indukcióról. S mivel mindez még önmagában nem volt elég, Maxwell tette fel a (matematikai) koronát az építményre, s ezzel lakhatóvá vált az elektrodinamika hatalmas épülete.

Természetesen (mint ezt már megszoktuk) bizonyítások és cáfolatok sora következett, míg végül Hertz kísérletei során előállította az addig csak feltételezett elektromágneses hullámokat. Ezzel a vitát lezártnak nyilvánították és szabad volt az út az új évszázad fizikájának.

Az elektromosság, annak ellenére, hogy tudományos elmélete a laikusok számára néha alig érthető, már a kezdetektől rendkívül nagy nyilvánosságot kapott. Nem kis szerepe van ebben egy merőben eltérő műfajnak, az irodalomnak: Verne könyvei szinte mindenhatóvá teszik az elektromosságot az olvasók szemében.

Nemo kapitány tengeralattjáróját természetesen az elektromos energia működteti; elektromos szivattyúkat használtak a levegő sűrítésére, a konyhában elektromos főzőlapon főztek. Hódító Robur repülő szerkezetét is az elektromos áram emelte a magasba, "az az energia, mely egy napon az ipari élet lelke lesz". Éjszakai repülésnél természetesen elektromos lámpákat is használtak - micsoda kilátások akkor, amikor a technika még messze elmarad az álmok mögött!

Vagy nem is olyan messze? Amikor a Nemo kapitány íródott, az elektromos áramot még galvánelemekből nyerték (bár a dinamót már feltalálták). A problémát az jelentette, hogy ezeket nem lehetett újratölteni, csak az aktív részek cseréje jelenthetett újabb energia-adagot bármiféle masinának. A kutató kedv ettől cseppet sem lohadt, a vasút volt a próbaterep. 1847-ben már 100 cellás mozdony száguldott a pályákon, némelykor a 30 km/h sebességet is elérték. 1860-ban megszületett az újratölthető akkumulátor, Gaston Faure-nak köszönhetjük.

És innentől az elektromosság karrierje megállíthatatlan. 1881-ben elindult az első villamos, egy évvel később pedig az első troli, a Berlin közelében fekvő Halensee-ben. 1888-ban már elektromos autóbuszok közlekedtek Londonban, a 90-es évektől pedig beindult az autók sorozatgyártása is. 1900-ban az USA-ban már 4192 autót gyártottak, ebből 1681 gőzautó, 1575 villamoshajtású autó, 936 pedig benzinmotoros volt.

A "csúcstartó" mégis egy francia elektromos modell, a B.G.S. autó volt, ami 250 kilométert tett meg egyetlen feltöltéssel.

Micsoda kilátások! Sebesség, távolság, elegancia - s mindeközben semmi szmog! Már - már úgy tűnt, az elektromosság karrierje a technikában (is) megállíthatatlan... csakhogy az elektromos áram a századfordulón sokkal drágább volt, mint a benzin. Kanadában 1kWh energia 20 centbe került, egy gallon benzin csak 5-be. Környezetvédők még sehol, a vég könnyen látható volt... (És ki is gondolhatta volna akkor, hogy száz évvel később az elektromos áram 60 százalékkal kerül majd kevesebbe, a benzin ára viszont negyvenszeres lesz?!)

Persze az, hogy az elektromosság nagyívű pályája a közlekedésben megtört, nem jelenti az elektromosság, mint kutatási terület és mint ipari energiaforrás háttérbe szorulását is. De ez már a XX. század története.