A B.T.C. legyőzte a bécsi Cricketereket

1900 | November

Csütörtökön a vasárnapinál jóval nagyobbszámu közönség jelent meg, hogy tanuja legyen a cricketerek legujabb szereplésének Budapesten. Hatszor találkozott már a 11-es csapattal a két egylet csapata, az eddigi eredmények (2:0, 4:1, 5:0, 1:1, 4:0, 4:2) a cricketerek nagy fölényét mutatják. A két csapat következő összeállításban állott ki:

Vienna W. and F. C.
Kapuvéd: Singer I.
Hátvédek: A. Lowe, Schnittler.
Fedezetek: Hoffmann, Wagner, Foy.
Csatárok: Rabe, Elridge, Sims, Shires, Singer II.

Budapesti Torna-Club.
Csatárok: Pösztinger, Guttmann, Mannó, Lucius, Buda.
Fedezetek: Scrabak, Ordódy, Róka.
Hátvédek: Gabrovic, Harsády.
Kapuvéd: Bádonyi.

Kezdet után a B. T. C. támad, de csak rövid ideig marad offenzivában, mert a cricketerek visszaszorítják ellenfelüket és átveszik a támadó szerepét. Hosszabb ideig folyik a küzdelem a B. T. C. térfelében és nem egyszer van válságos helyzetben a kapu, de positiv eredményt nem tudnak elérni a cricketerek. Időközben a csatárok több rohamot kisérlenek meg, ezek sem járnak azonban semmi eredménynyel.

Lassanként a játéktér közepére huzódik a küzdelem. A játék mindkét részről gyors tempóban folyik és ez láthatólag tetszik eleinte mindkét csapatnak, később azonban fárasztólag hat a cricketerek néhány játékosára. Az első félidő minden eredmény nélkül telt el és feszült kíváncsisággal várta a közönség a második félidőt.

Kezdet után ujból ide s tova hullámzik a játék menete, lassanként azonban átterelődik a játék a cricketerek mezejére. Támadást támadás követ és a heves ostromnak van is eredménye, a mennyiben Mannó a Harsády által beadott labdát fejjel löki a kapuba. Tomboló tribün, levegőben repkedő kalapok és harsogó éljen jelzik a közönség örömét.

Ujból felállanak a játékosok, már folyik a játék, mikor még mindig hangzik az éljenzés. A B. T. C. csatárai csakhamar a cricketerek kapuja közelébe jutnak és Mannó utján a hálóba jut a labda, a goalt azonban nem adja meg a bíró, mert előzőleg off side miatt lefütyülte a játékot. A közönség a nagy zajban nem hallotta a fütyülést és nem tudván mire vélni, hogy miért nem adja meg a bíró a goalt, pisszegni és fütyülni kezd.

A játék azonban zavartalanul folyik tovább és a vége felé Mannó kidribblizi a hátvédeket és gyors iramban viszi a labdát a kapu felé és védhetetlenül bele is lövi. A szűnni nem akaró tombolás és éljenzés ujból ismétlődik, alig telik el azonban még néhány percz, véget ér a játék, melynél izgalmasabb és szebb még nem folyt le Budapesten.

Mindkét csapat védelme erős volt, különösen azonban a B. T. C.-be Bádonyi az uj kapuvéd ezuttal bevált, higgadt és jó játékos, a kiben csapatjának hátvédei is láthatólag bíztak. A B. T. C. játékosai – különösen a védelem – jól játszott, Scrabak Klebersberget sikeresen helyettesítette és Pösztinger is elég jól megállta helyét a bal szélen, ha nem is pótolta Mindert. A csatársor eleinte gyengén játszott, később azonban belemelegedett a játékba és a vége felé nagyon szépen játszott.

A cricketerek csapatában sok uj ember játszott, annyira egyforma volt azonban az egyesek játéka, hogy nem lehet különbséget tenni közöttük. A régiek közül Wagner, Sims, Shires, Singer, Foy, A. Lowe és Hoffmann szépen játszottak, de ők is elfáradtak a játék sebes tempójától és a végén már nem tudtak ellenállni a folyton megujuló támadásoknak.

Meg kell emlékeznünk végül a két mérkőzés birójáról, Pobuda Tivadar urról (Műegy. F. C.), a ki pártatlan szigoruságával nagyon jól betöltötte helyét és részünkről nagyon örvendtünk határozottságának, melylyel ítéleteit kimondta.

A közönség sokszor elégedetlen volt ítéleteivel, pedig bizony a bírónak volt igaza. Itéletein meglátszott, hogy éber figyelemmel kísérte a játékot, határozottsága pedig arra vall, hogy jól ismeri a szabályokat. Részünkről csak melegen ajánlhatjuk őt csapataink figyelmébe, különösen komolyabb jellegű mérkőzéseknél, mert bizony jó bíró nagyon kevés akad footballjátékosaink között.

Megosztás:

Bécsi futball

Pálinkás Judit

Közép-Európában jelentős késéssel köszöntött be általában a modern sport és konkrétan a futball fejlődésének időszaka. Ausztriában az 1890-es években tesznek először említést egy futballmeccsről.

A First Vienna Football Clubot, az első hivatalosan is regisztrált ausztriai futballcsapatot 1894-ben jegyezték be – 36 évvel az első angliai (londoni), 18 évvel az első dániai (koppenhágai) és 14 évvel az első németországi (brémai) klub megalapítása után. Másnap viszont a Vienna Crikett and Football Club is benyújtotta egyesületi alapszabályát a városi nyilvántartó hivatalban. Mindkét klubnak szinte kizárólag olyan angolok (vállalkozók, mérnökök, kereskedelmi képviselők és üzletemberek) voltak a tagjai, akiket a munkájuk vitt Ausztriába. A Viennának a Rotschild bankház lett szponzora.

Az osztrák futball első évtizedére a felsőbb és a középosztálybeliek túlsúlya volt a jellemző, így aztán több jeles nagyiparos is pályára lépett a Vienna trikójában, s akkortájt két főherceget is számon tartottak a sportág leglelkesebb játékosai között.

Kezdetben az alapszabály egy paragrafusa kizárta a játékból a „munkásokat, a kisiparosokat és a napszámosokat”. Amikor a bécsi WAC sportklub 1897-ben egy futballprogram bevezetését fontolgatta, a prágai DFC klub rendelkezésére bocsátott egy leírást az új sportágról: „A játéknak, ahogyan azt a DFC leírta, hogy meggyőzzön bennünket a futball társadalmi elfogadhatóságáról, nem sok köze volt a ťnormálisŤ futballmeccsekhez.

A játékosok gáláns előzékenységgel engedték át egymásnak a labdát, és az a kép, amelyet Strehblow volt szíves lefesteni a futballprogram bevezetésének ajánlásában, sokkal inkább emlékeztet a rokokó éra pásztorainak szelíd játszadozására, mint arra, ami később a Práter legelőin elterjedt” (Schidrowitz 1951: 48). Grazban Janos Ritter von Arvay, Bubi Graf Platen, Dr. Baumgarten és Baron Dr. Arthur Ramberg alkották a csapat magját.

1897-ben, amikor a Habsburg Monarchia magyarországi felében először játszott le egy meccset egymással a Budapesti Torna Club két csapata, a Sport-Világ című újság azt írta, hogy a nagy eseményen „előkelő publikum volt jelen. A rossz idő ellenére is összegyűlt több mint 100 néző között ott volt néhány magas rangú arisztokrata, a nemesség számos tagja és bájos hölgyek egész köre.”

Szintén Budapesten fordult elő, hogy az exkluzív sportegylet, az MTK eleinte elvetette a futball bevezetését, mondván, hogy ez egy „durva és csúnya” sport. Egy idő után azonban beindították a futballprogramot, amely nagyon sikeresnek bizonyult (A magyar futball... 1926: 98–99). Az a kisebbségi álláspont, amely a durvaságra hivatkozva ellenezte a futballt, Ausztriában is megjelent, s elérte, hogy például a középiskolákban betiltsák ezt a játékot.

A korai futballozás alapvetően polgári jellegéhez viszonylag kicsiny és válogatott publikum illett, s a kétszáz-háromszáz fősnél ritkán népesebb közönség tagjait alkalmilag nyomtatott meghívókon értesítették a meccsekről. A Bécsi Sportklub pedig 1897 áprilisában a krikettesek elleni mérkőzésének belépti díját 10-ről 20 krajcárra emelte föl „a tömeg távoltartásának és a nézőszám minimálisra szorításának céljából” (Schmieger 1925: 23–24).

Akkoriban a nyilvános mérkőzéseken kizárólag felnőtt férfiak játszottak, akiknek életkora a húszas évek közepétől a jó negyvenesig terjedt. Agresszív nemtörődömséggel játszottak – ezt tekintették különösen energikusnak, és igyekeztek olyan magasra rúgni a labdát, amilyenre csak tudták – , de a sportot általában az egészség és a szórakozás kedvéért űzték, azért, hogy jó kondícióban legyenek, s hogy levezessék a fölös energiákat. Az ellenfél fölbuktatása gyakorlatilag ismeretlen volt.

A játékosok feltűnő, sőt hóbortos ruhadarabokkal egészítették ki uniformisukat. Például gyakran kötöttek széles selyemövet a derekukra. Gyakran viseltek sapkát: egy prágai együttes hálósipkaszerűen csúcsos fejfedőben futott ki a pályára; Berlinben lapos vagy tengerészsapka volt a divat, néha svájcisapkát is lehetett látni, két különösen elegáns játékos pedig piros fezben kergette a labdát.

A futball szülőhazája iránti tisztelet fejeződött ki abban, hogy e sportág nagyrészt a megfelelő angol szakkifejezéseket vette át, s több klub még speciális angol nyelvtanfolyamot is szervezett a játékosainak. Maguk a csapatok gyakran angol nevet választottak; a Vienna és a Cricket mellett így jelentek meg a Britannia, a Liverpool, Rambler, Blue Star, Nelson és a Crabtree klubnevek (Dürr 1990: 14–15).

Akárcsak Angliában, a nemzeti futballszövetség itt is igyekezett akadémikust vagy arisztokratát ültetni az elnöki székbe. Az osztrák futballtörténet korai szakaszára meghatározó befolyást gyakorolt egy sor angol játékos és tréner, például Jimmy Hogan, Percy Lowe, valamint M. D. Nicholson, aki az Osztrák Futballszövetség első elnöke is volt (Kastler 1972: 12–15).

A századforduló után némiképp megkopott a sport polgári kulturális ideálja. 1898-ban alakult meg az Első Bécsi Munkás Futball Klub, amely egy hónappal később az SC Rapid nevet vette föl. 1903-ban ezek a munkások már meg tudták verni a Cricketet, és döntetlent értek el a Viennával. Ennek eredményeképpen fiatalabb játékosok kezdtek érdeklődni a sportág iránt, és a játékstílus veszíteni kezdett visszafogottságából.

Lassan emelkedett a nézőszám is, egy 1906-os meccsre már rekordnagyságú, háromezres tömeg volt kíváncsi, s a növekedési tendencia folytatódott. Ebben az időszakban már megfigyelhetők az üzletiesítés első kísérletei s nyomukban a korabeli meccsek körüli ilyen-olyan botrányok, bár a huliganizmus és a rendzavarás általában ismeretlen volt. A futballban az első világháború kitöréséig maradt fenn a polgári-kispolgári dominancia.

A Monarchián belüli ellentétek a korabeli futballban is megmutatkoztak. A nacionalizmus kétségtelenül felfokozta a mérkőzések iránti érdeklődést. A cseh kérdés például Habsburg Ausztria futballpályáin is színre lépett; a Slavia Praha és a Rapid Wien közötti mérkőzéseken különösen nagy küzdelem folyt. A cseh futballcsapatok, akárcsak a jégkorongozók, igyekeztek önállóan részt venni a nemzetközi bajnokságokon. A feszültségekkel teli kettős monarchiában azonban kétségtelenül a magyar válogatott volt az osztrák csapat fő ellenfele. A Magyarország és Budapest elleni meccseket óriási érdeklődés kísérte.

1867 és 1914 között új nemzeti identitás kialakulásának folyamata zajlott le Magyarországon, melynek a nemzetépítés és a magyarosítás volt a fő jellemzője. Budapest főpolgármestere, a lelkes futballrajongó Bárczy István külön is hangsúlyozta a sport „nemzetfejlesztő funkcióját” a magyar nemzeti futballszövetség előtt 1909-ben tartott beszédében. A budapesti futballstadionban játszott nemzetközi mérkőzések alkalmával minden egyes magyar gól hírét, majd aztán a győztes meccs végeredményét is postagalambokkal továbbították minden magyar városba, valamint Bécsbe és Prágába is (Kastler 1972: 32–33).

A Ferenc József korabeli Ausztriát – társadalomtörténeti szempontból – a nagyfokú földrajzi mobilitás jellemezte. A nagyvárosokban a bevándoroltak száma meghaladta a helyi születésűekét. 1900 és 1914 között egyre több futballista került ki a különösen mobil diákság soraiból és a katonacsaládokból. Néhány csapatnál pár év leforgása alatt gyakorlatilag az egész játékosállomány kicserélődött. Például a bécsi SK Slovan 1902. évi, élettörténetében továbbkövethető tizenkét játékosából csupán három maradt Bécsben, kilenc pedig visszatért Cseh-, illetve Morvaországba. Az 1913–1914-es szezon tizenegy játékosából 1920-ra már csak kettő maradt Bécsben.

Az osztrák tartományok csapatait megerősítette ez a mobilitás. A Bécsből, Csehországból, Magyarországról és Angliából érkezett játékosok föllendítették a futballsportot Linzben, Grazban, Leobenben, Judenburgban, Innsbruckban és Lustenauban is. Ennek ellenére a sportág aránytalanul nagy mértékben koncentrálódott továbbra is a császári fővárosban. 1910-ben 75 bejegyzett futballcsapat volt Bécsben, míg a mai Ausztria területére eső koronabirtokokon összesen csupán tizenegy. A Habsburg Birodalomban a futball alapvetően városi jelenség volt.

Az első világháború idején a futball a háborús nehézségek ellenére mit sem veszített népszerűségéből. Az állam szorgalmazta és támogatta a mérkőzéseket, például a bécsi válogatott összecsapásait a budapestivel vagy a berlinivel, de mindenekelőtt az osztrák–magyar válogatott találkozókat, melyek nézők ezreit vonzották a háborús nyomor közepette is.

Ha az alsó-ausztriai és a csehországi válogatott egymás elleni mérkőzéseit is a nemzetközi találkozók közé soroljuk, akkor csupán a négy háborús évben 24 ilyen meccset rendeztek, míg 1910 és 1914 között csak 18-at, s abból is ötöt az olimpiai játékok keretében. Még a háború utolsó hónapjaiban is négy nyilvános meccset játszottak, ezek közül az utolsót 1918. október6-án, Magyarország ellen, a bécsi stadionban (Kastler 1972: 12–15). Az első világháború után pedig az osztrák futball számára is új korszak kezdődött.

Michael John

Ford.: Kállai Tibor

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!