Egy nagyérdemű festőművészünk, Székely Bertalan műveinek tekintélyes, bár korántsem teljes gyűjteményét látjuk együtt a Nemzeti Szalonban most rendezett kiállításon. Székely művei azok közé a művészi alkotások közé tartoznak, a melyek jelentőségéből az ízlés, a művészi felfogás, a divat változásai mit sem vonhatnak le.

Székely Bertalan Kolozsvárott született 1835-ben. Mint annyi nagy művész, ő is kora fiatalságában kezdett rajzolgatni, festegetni, s mint anynyi társának, neki is tömérdek akadálylyal kellett megküzdenie, míg művészetének szentelhette magát.

1850-ben Bécsbe ment: az ottani művészeti akadémián Führich, az egyházi festészet híres mestere, Rahl, a kalasszikus irány képviselője, és Waldmüller, a népélet kedves festője voltak tanárai. 1855-ben az első díjat is nyert, de hazaérve, éveken át csak arczképfestéssel volt kénytelen foglalkozni. 1859-ben Münchenben folytatta tanulmányait s egész későbbi fejlődésére ez volt döntő befolyással.

Münchenből küldte 1861-ben első nagy művét a pesti műkiállításra.II Lajos király holttestének föltalálása a mohácsi harcztéren volt a fiatal művész első nagy festményének tárgya. Idegen környezetben, idegen hatás alatt is hű maradt mély nemzeti érzéséhez, a melyet hazulról vitt magával. A legkitűnőbb német, franczia vagy angol történeti festők műveiből a nemzeti elem egészen hiányzik. Nekik a világtörténetből vett bármilyen tárgy alkalmas volt, ha csak erős drámai érzést tudott kelteni, míg a mi festőink majdnem kivétel nékül nemzeti történetünkből vett eseméyeket ábrázolnak.

Székely eredetiségét, hatalmas művészi képzeletét találóan mutatja be a Zrinyi Miklós kriohanását ábrázoló, 1885-ben festett képe. Eltér ennek a tárgynak szokásos ábrázolási módjától, nem magát a kirohanás tényét festi meg, hanem az azt megelőző pillanatot, midőn Zrínyi kinyitattja Szigetvár kapúját, teljesen elszánva arra, hogy végső küzdelem után hazájáért hősi halált haljon. Ennek a nagy eseménynek, a mely máig is a művész birtokában van, a Nemzeti Szalon kiállításán csak két pompás vázlata látható. Ezek, valamint nagy festményeihez készített egyéb vázlatai is, rendkívül érdekesek, mert általuk mintegy bepillanthatunk a mester műhelyébe, látjuk miképpen öltenek testet gondolatai.

Székelynek, épen java férfikora éveiben, arra is alkalma nyílt, hogy művészetünket monumentális falfestményekkel is gazdagítsa. Miután a magyar kir. Operaház előcsarnokát és a királyi páholy előtermét, valamint a Deák mauzoleumot falképeivel díszítette, a 80-as évek vége felé részt vett a pécsi székesegyház és a budavári Mátyás-templom kifestésében.

Nagy történeti föladatok megoldása mellett mesterük genrefestéssel is foglalkozott. A nő élete czímű rajzsorozat abban az időben keletkezett, mikor az ilyen, kedélyes, novellai jellegű, kissé ézelgős sorozatok különösen Németországban nagy kedveltségnek örvendtek.  Az általa festett arczképek közűl is látunk néhányat művei kiállításán. Valamennyi közűl kimagaslik a művész saját, ifjúkori arczképe. A jellemzés ereje, a festői finomság, a rendkívül fejlett formaérzék olyan munkává teszi, a melyre a legünnepeltebb arczképfestő is méltán büszke lehetne.

Székely Bertalan már műveinek gazdag sorozatával is ragyogó példa gyanánt állhat a művészek legfiatalabb nemzedéke előtt. E mellett mint az országos minta rajzolda és rajztanárképző intézet tanára is nagy befolyást gyakorol művésztünk fejlődésére.

Tanítványai valóságos rajongással beszélnek tanáruk rengeteg, sokoldalú tudásáról, találó művészi nézeteiről. A nélkül, hogy maradisággal lehetne vádolni-hiszen éppen monumentális festményei mutatják, mennyire lépést tart korunk fejlődésével,-ő a magyar festésze nemzeti hagyományainak egyik legkiválóbb képviselője, tettel és szóval egyaránt. Éppen most, művészetünk válságos korszakában, nagy szükségünk van reá, és azért teljes elismeréssel adózunk a Nemzeti Szalonnak, hogy műveinek kiállításával a nagyközönséget is emlékeztette arra a nagy magyar mesterre, a ki közöttünk él.

Éber László