Berlini válogatott csapat Budapesten
Múlt vasárnap a berlini Spiel u. Sport szerkesztősége révén kombinált csapat látogatott el fővárosunkba, hogy összemérje erejét a M.A.C. és Műegyetemi F.C. football-csapatával. Előre látható volt mindkét esetben a berlini csapat fölényes győzelme, de arra a stílusra, melyben a csapat győzött, csak nagyon kevesen voltak elkészülve.
A M.A.C. csapata nagyrészt kezdő játékosokból állott, ennél a mérkőzésnél kétség nem férhetett a berliniek győzelméhez, annál inkább reménykedett a közönség, hogy a műegyetemiek gyakorlott csapata meg fogja nehezíteni a berliniek győzelmét, de ime a berliniek – daczára, hogy csak 10 emberrel játszottak – még fölényesebben győztek.
A műegyetemiek ebben a szezonban másodszor szenvedtek külföldi csapattól ilyen nagy vereséget és ez az eset gondolkodóba ejtheti az egylet vezetőségét, hogy talán még sem kell az erőket túlbecsülni és a külföldiek közül olyan csapatokkal mérkőzni, melyekkel szemben a győzelemnek még csak reménye sincs.
Szép és elismerésre méltó a haladás után való vágy és azon elvnek érvényesítése, mely szerint a sokkal erősebbtől inkább lehet tanulni, mint a gyengébbtől, de viszont nem szabad szem elől téveszteni azon erkölcsi motívumokat, melyek az ilyen reménytelen mérkőzések után a játékosoknál nyilvánulnak és kedélyükre elkedvetlenítőleg hatnak.
Nem szabad szem elől téveszteni a közönség érzületét sem, melyre az ilyen aránytalanságok kedvezőtlenül hatnak. Az ellenérveket megdönti jelen esetben az is, hogy a vendégszereplő berlini csapat a kontinens egyik legjobb csapata ugyan, de távol áll attól a nívótól, melyet elsőrangúnak, tehát mintaszerünek lehet tekinteni.
A nagy távolságokat egyszerre áthidalni nem lehet. Lassú, fokozatos munkával lehet emelni a csapatok játékképességét és egy jobb (de nem fölényes) csapattól sokat lehet tanulni és így idővel el lehet jutni arra a magaslatra, a mikor helyénvaló egy igazán elsőrangú csapattal való mérkőzés.
Mielőtt áttérnénk a részletes tudósításra, meg kell emlékeznünk arról a két sajnálatos balesetről, mely megzavarta a játék nyugodt lefolyását. Tulajdonképpen ezen helyen a balesetek okozta hatásról akarunk elmélkedni, mert ez az első ilynemű eset, a mely nyilvános mérkőzésen – tehát a nagyközönség előtt- történt.
Az igazat megvallva, tartunk attól, hogy félremagyarázásokra adnak ezen balesetek alkalmat és meglepett bennünket a napisajtóban és a nagyközönségben mutatkozó azon tárgyilagos kritika, mely belátta, hogy azok a balesetek az élet minden fázisában előfordulhatnak és a játék maga ezért nem okolható. Felmerültek ugyan aggódó hangok is, azonban elnyomta ezeket az ellenkező vélemény.
Különösen érdekes a Budapesti Hírlap április 24-iki számának vezérczikke, melynek írója Széchenyi Imre gróf előző napi, a főrendiházban tartott beszédének ismertetése kapcsán jellemzi az intelligens magyar ifjúság nevelési rendjét és a footballjátékból merített impresszióit magkapó szavakkal ecseteli. A czikknek erre vonatkozó részével és a benne nyilvánuló egészséges felfogással annyira egyetértünk, hogy azt teljes terjedelmében helyénvalónak tartjuk közölni. A czikk említett része agy hangzik:
„Ma olvasom, hogy a labdarugásban tegnap egy embernek a lábát törték el, egynek az orrát zúzták be. És csodálkozom, hogy még föl nem szólaltak megriadt mamák, nem kiabálnak rendőri rendszabályokról elkeseredett apák, hogy miért tűrnek ilyen barbár mulatságot, mely a testi épséget veszedelembe dönti. Való, megesik egy kis csonttörés.
De hála Isten, az orvosi tudomány ma oly precizióval forrasztja össze lábunkat, hogy – ha még egyszer el akar törni – nem ott törik el, a hol már egyszer eltört, hanem inkább fölötte vagy alatta. Ellenben az egy-egy törött lábra, a mely megesik, ötszáz oly éptestű ember jut, a kire öröm ránézni. Nekem e soraim czéljához éppen a labdarugás adja a példát.
Úgy kell gyermekeinket kinevelnünk, mint a hogy a labdarugók kivonulnak: arra a tudatra, hogy az élet nem egyéb, mint egy ilyen komoly játszótér, a hol a készületlent, az ügyetlent, a vigasztalant, a félénket láb-és orrtörés várja.
Életkedvre, vállalkozó kedvre, mérkőző kedvre kell a fiatalságot nevelni. Azt az ösztönt fejlesszük ki benne, hogy ügyességével, találékonyságával, jókedvével, éberségével megvédje a mije van, megszerezze, a mije nincsen; hogy az az igazi öröm, ha valamit az ember – nem is veszedelem nélkül – elér, ha bevágja a kapun a labdát, vagy megvédi a kaput.
Egyszóval elv: kiművelni, kigimnasztizálni az elméjét, a szívét és a testét. Erre az elvre kell fektetni a középiskolai nevelést. Nem a tudás tömegével eltompítani, agyonütni, fiatalon elvénheszteni, hogy mire kikerül, nyolcvan perczentje nem képes a munkára, vagy unja fáradalmait; szórakozását idegei izgatásában keresi; jövendőjét hivatalok csöndes szobáiban álmodja; zsúrokon, bálokon, gazdag lányokat keres.”
Lehetetlen elzárkózni a figyelmes szemlélőnek az idézett mondatokban rejlő igazságok elől és meg kell érteni az életben és a footballjátékban nyilvánvaló küzdelem között vont párhuzamot. Ez az első eset, hogy lapjaink komolyan foglalkoznak a megillető helyen a férfi jellemének leginkább megfelelő játéknemmel, a labdarugással. A czikk írója belátta ezt a hatalmas missziót, melyet ez a játék magában rejt.
Ugyancsak a vasárnapi baleset adta a tollat a Bécsben élő egyik tehetséges magyar származású publiczistánk – Balduin Groller – kezébe, a ki a Neues Pester Journal április 26-iki számában hosszú tárczában elmélkedik a football-játék hatásáról és ismerteti azt az elterjedtséget, melynek Angliában ez a játék örvend.
Ez a játék képezi Anglia testnevelési rendszerének bázisát, mert gyerekkorától kezdve mindenki játsza. Ebben a játékban erősödik az angol ifjú teste és jelleme, ennek a játéknak
köszönheti Anglia mai nagyságát, mert megtanította minden fiát önérzetre, az összetartás megbecsülésének érzetére, ez a játék oltott az angol ifjakba akaraterőt és tettvágyat, hogy a meglevőt megőrizzék és a meg nem levőt megszerezzék.
Nincs még két évtizede, hogy a footballjátékot kultiválni kezdték a kontinensen és azóta meghódolt előtte a kontinens minden művelt államának ifjúsága és különösen elöljár ebben Németország, a hol ennek a játéknak mindenki híve lett és a játék maga szinte nemzeti jelleget ölt.
De menjünk tovább, tekintsük a játék nemzetgazdasági fontosságát. Nagy-Britanniában 1898 évben hivatalos statisztikai adatok szerint a footballjátékból eredő ipar, kereskedelem, mérkőzések jövedelme, stb. ellenőrizhető forgalma 4 millió fontnál többre rúgott. Az Angliában nyilvánuló érdeklődés illusztrálására szolgáljon, hogy a mult szombaton megtartott English Coup-ért való döntő küzdelemnek nyolcvanezer nézője volt.
Ezek a tények és fejtegetések eléggé megvilágíthatják a játék fontosságát, hogy azok is beismerjék azt, a kik ellenszenvvel viseltetnek mégha jól tudjuk, hogy minden újításnak vannak ellenségei, de éppen oly bizonyos az is, hogy korszakalkotó eszmék elterjedését megakadályozni nem lehet – és ez az angol játék a kontinens népeinek társadalmi és testnevelési életére nézve korszakalkotó; megköveteli a maga helyét, elterjed magától, mint a ragályos kór, a míg azonban az ártalmára, addig emez – hasznára van a népeknek.
Ma még a kezdet nehézségeivel küzdenek a magyar játékosok, de nincs messze az idő, a mikor a magyar fiuk nem ezért fogják erejüket a külföldiekkel összemérni, hogy tőlük tanuljanak, hanem hogy bebizonyítsák, hogy tettvágyban és akaraterőben egyenrangúak, vagy akár jobbak is náluknál. És a ki ifjúkorában a játékban ilyen erkölcsöket tanul, az az élet komoly küzdelmeiben is határozott, nyílt marad.
Ez a fotballjátéknak legnagyobb erkölcsi motivuma, ezt érzi az ifjúság, mely játszik, ezt érzi a közönség, mely a játékosokkal együtt lelkesedik.
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!