Bátor, elszánt katona volt ugyan, de hadvezéri tálentummal nem nagyon dicsekedhetett, serege is híjjával volt teljesen a jó katonáknak. Így aztán az egyik vereség a másik után érte őt, és midőn Nápolyba visszatért, végre népe is teljesen elfordult tőle. Az 1815. évnek, ennek a Napoleonra is oly végzetes esztendőnek elején Francziaországba ment, de az első hír, a mi ott fogadta, a waterloo-i vereség gyászos híre volt.

Napoleon Szent-Ilona szigetére megy, vége szakadván a nagy világhódító káprázatos pályafutásának s mostmár csak lassú haldoklása következvén.

Murat sok viszontagság után Korzika szigetére kerül. Itt oly nagy volt népszerűsége, hogy igen rövid idő alatt mintegy háromszáz újoncz sorakozott melléje. Ezekkel akarta nápolyi királyságát visszahódítani, de e háromszáz embere közül is utóbb sok elhagyta, úgy, hogy mikor olasz partra szállt, hasonlíthatatlan túlerővel találta magát szemben.

Kisded hadseregét szétszórták s ő maga is foglyúl esett. Hadi törvényszék elé állítják a nápolyi királyt, bármennyire tiltakozik is annak illetékessége ellen és halálra ítélik. Utolsó napjaiban nagy méltóságot mutatott az árnyékkirály, ki a királyi czímet csakugyan névleg viselte, mert a mellett, hogy csak Napoleon vak eszköze volt, mindenben felesége szeszélyeinek engedett.

"Megvallom - mondá egy alkalommal - hogy Ferdinándot(a toszkánai király) emberibbnek és nemesebb szívűnek tartottam. Én az ő helyében egész másképen jártam volna el. Mikor Nápolyba jöttem, tizenkét millió frank felett rendelkeztem és ma nincs kétszázötvenezer frankom". 

Mikor a vesztőhelyre vitték s a halálos ítéletet felolvasták előtte, egyetlen arczizma se mozdúlt meg s olyan szilárdan lépdelt, mintha valami díszszemlén volna jelen. Az ítélet végrehajtására kerülve sor, elővette neje arczképét, soká elnézte s aztán maga vezényelt a katonáknak, mondván: "Arczomat kíméljétek meg; a szívemre célozzatok!" - Így ért véget rövid királysága, még sírját se tudják, hol van mert ama véres idők többi áldozataival együtt hantolták el őt is.

Feleségéhez, Karolinához való ragaszkodása az utolsó pillanatában szép vonás a különben gyönge színtelen emberben de nevetségessé is teszi őt, ha tudjuk, hogy Napoleon nagyravágyó nővére soha semmibe se vette, sőt folyton csak gúnynyal illette s minden kínálkozó alkalmat megragadott arra is, hogy e "bamba" mellett, a hogy őt nevezni szokta, mások által élvezze az élet örömeit.

Napoleon sohase tudta neki megbocsátani pártütését, hogy a szövetkezett hatalmak jóindulatát kereste akkor midőn a császár Elba szigetén volt és nagy részt tulajdonított neki egész bukásában.

Karolinát se kímélte haragja e miatt, s midőn utóbbi egy alkalommal azzal mentegetőzött, hogy neki férje felett semmi hatalma nem volt, a nagy hódító keserűen felelt: "Asszonyom, ha nem tudott parancsolni neki, úgy szállt volna szembe vele egyenesen!"

A franczia "nagy hadsereg" egykori legszebb katonája, Murat Joachim, ez az igazi színpadi király mindenkitől elhagyva, nyomorúltan fejezte be pályáját. Királyságának egyetlen napjára nem emlékezhetett boldogan, a korona, mit Napoleon tett fejére csak arra való volt, hogy lázadóként vesztőhelyre juttassa.