Ő Felsége egy ízben valamilyen vidéki városban volt kénytelen pihenőt tartani.

Persze híre ment a dolognak s másnap, mikor a nagyúr az utazását folytatni akarta, s ott álott a város polgármestere, az esküdtek, no meg egy nehány más *notabilitás* a pályaudvaron díszben, hogy az uralkodót üdvözöljék.

 Ő Felsége tehát megjelent. A polgármester nekigyűrkőzik és így szól: *Felséges uram! – s most a királyt követő inasnak egy néhány üveg bort nyújt át, - nincs nálunk semmi egyéb, mint jó bor és igaz hitű szív, ezeket elhoztuk magunkkal, de a bort adhatjuk át, a szivünket megtartjuk, hogy megőrizze királyunk iránt érzett igaz szeretetünket!

A király, ki a beszéd kezdetén rémülve gondolt arra, hogy ismét kénytelen lesz egy nagy orácziót végig szenvedni, boldogan nyujtott kezet az üdvözlőknek és így adott kifejezést megelégedésének:
*Ez volt a legszebb és legkellemesebb beszéd, melyet életemben hallottam!*