Ismeretes szokása a khinaiaknak, hogy a nők lábait még gyermekkorukban mindenféle módon megakadályozzák a növésben, úgy, hogy aztán egészen elcsenevészednek.

Egy franczia orvos megvizsgálta egy alsóbb osztályból származó khinai leány lábát s azt találta, hogy 17 centiméter hosszu. Az előkelő nők lábát azonban legfeljebb ha 13-14 centiméternyire engedik megnőni.

Az ilyen elcsenevészett láb olyan, mint egy derékszögű háromszög: az újjak le vannak hajtva a talpra, köröm alig van rajtuk. Kis lábuk miatt a khinai nők alig tudnak járni, az öregek csak úgy, ha a botra támaszkodnak, a fiatalok pedig óvatos, lassu lépésekkel, karjaikkal tartva egyensulyt a levegőben.

A khinai monda szerint a női lábaknak ezt az elnyomoritását Krisztus előtt 1100 évvel rendelte el egy Ta-Ki nevű királynő, a kinek természettől hibás lába volt s ezért azt követelte női alattvalóitól, hogy példáját ebben is kövessék. Mások ellenben a khinai férfiak féltékenységének tulajdonitják ezt az embertelen divatot, melynek czélja, hogy az asszonyok ne járhassanak ki sokat a házból.

Ezt a czélt ugyan kevéssé érik el, mert az ügyesebb fiatal nők azért vigan tudnak ugrándozni, tánczolni s ha el esnek is, nem valami nagyon bánják.

Az európaiak, de a felvilágosultabb khinaiak is különféle módon küzdöttek e szokás ellen, de sikertelenül.  Némely helyen a keresztény hittéritőknek sikerült legalább korlátozni. Az amerikai hittéritők meg épen feliratot szerkesztettek a császárhoz, a melyet hazájuk nagykövete által nyujtottak be szép ezüst dobozba foglalva a mindenható uralkodónak, kérve őt, hogy e barbár szokást tiltsa el a mennyei birodalomban.

Az ügy a Csung-li-Jamen elé került véleményadás végett s a válasz az lett rá, hogy a császár meghagyja alattvalóinak azt a jogot, hogy tegyenek, a mit akarnak. A feliratot ez okból a legfőbb tanács nem is terjesztette az uralkodó elé, hanem az értékes ezüst dobozt szivesen fogják őrizni a császári levéltárban.

Bármi kegyetlennek és nevetségesnek látszik is ez a szokás mi előttünk, a khinaiaknak tetszik.