Németország a századfordulón megközelítette, és 1914-re utolérte a XIX. század vitathatatlanul elsőszámú ipari és katonai nagyhatalmát, Angliát.

A németek megnövekedett önbizalma és politikai elitjük imperialista étvágya arra késztette az ország vezetését, hogy flottaépítési programmal, a hadiflotta nagyságát tekintve, utolérje Nagy-Britanniát.

A brit politikának kulcspontja volt a tengeri katonai fölény.

Az angolok arra törekedtek, hogy erősebb hadiflottájuk legyen, mint az utánuk jövő két országé együttvéve. Ezt az elvet egy évszázadon át tartani is tudták. Az első helyen álltak, s Franciaország és Oroszország követte őket a hadiflották rangsorában. Fölényük nem csupán mennyiségi volt, de hosszú ideig minőségi is. A századforduló nagy méretű, vastag páncélzattal rendelkező és nagy tűzerejű hadihajó-típusát, a „rettenthetetlent” (dreaghnought) eleinte csak ők tudták gyártani.

Az egymást követő 1898-as és 1900-as flottatörvények kezdeményezője Tirpitz admirális, akit II. Vilmos császár is támogatott.

A német kihívás nem csak a mennyiséget, de (1908-tól) a minőséget tekintve is félelmetesnek tűnt. A flottaépítési versenyt azonban végül is Nagy-Britannia nyerte. Bár Németország a világháború küszöbén már a Világ második legerősebb flottájával rendelkezett, a teljes katonai flották aránya így is 7:3, a rettenthetetlenek esetében is 5:3 volt a szigetország javára.

-y-n