Pekry Károly: "Századok útján, Álmok"  Budapest 1900.

Költészetünknek nem csekély fogyatkozása, hogy nincs benne elég eszmei tartalom, philosophiai mélység; könnyen megelégszünk sekélyes érzések, felszínes gondolatok csinos formába öltöztetésével.

Pekry Károly a csekély számú kivételek közé tartozik; sőt inkább az a kifogásunk lehet, hogy több elvont bölcseleti gondolatot önt verseibe, mint a mennyit a helikoni forrás kristály vize, a költészet, zavarosság vagy salak nélkül felolvasztani képes. Költőnk nem a természet vadvirága, kötetén meglátszik a tanúlmány, a szorgalmas önképzés. Fordításai jelzik, hogy főleg a franczia költők tettek rá mélyebb hatást, Villontól a középkori költőktől kezdve Paul Verlaine-ig.

De nemcsak tanúlmányaikból, irodalmi emlékeiből meríti az ihletet; vannak saját érzései, gondolatai, vannak finom megfigyelései, szóval oly költői egyéniség áll előttünk, ki megérdemli a figyelmet, sőt a méltányoló elismerést is. Hogy tehetségének igazi értéke szerint nem tud érvényesülni, azt aligha tulajdoníthatjuk másnak, mint annak, hogy nem ura eléggé a nyelvnek, kifejezéseknek s gondolatait sokszor csak bajjal, nehézkesen tudja szavakba foglalni. Kifejezései néha szinte az érthetetlenségig erőltetettek, pl.:

E dalok rózsaszirmok,
A rózsa a szívem;
Pazar kezekkel írtok,
Rajt percziben"

A két utóbbi sor azt akarja tenni, hogy a költő az ihlet perczében pazar kézzel tépi, szórja a rózsa szirmait. Nyelvérzésének fogyatékosságát az is mutatja, hogy néha egy-egy oda nem illő szóval megrontja versének összhangját. A nyelv ereje, bája, hajlékonysága, kifejezésnek világossága, elevensége, plaszticitása végtelenül fontos a költészetben, a nélkül a költő, bár egész lelkét beleönti költeményeibe, holt kincset ás el. Óhajtjuk, hogy Pekry Károlynak sikerüljön ezt a fogyatékosságát legyőzni; akkor szép költői pálya vár rá.

A görgői templom udvarán

Ó, milyen édes volt az ottan
A régi templom udvarán,
Ott járok most is gondolatban
És szívem újra, újra dobban,
Mint ott vasárnap délután
A régi templom udvarán.


A tavaszi nap sugarában
Ott sétálgattam teveled,
S míg arczodat szemed csodáltam,
Édes karod karomba zártam,
Kezemben volt kicsiny kezed
A szívem szinte reszketett.
Az édes, édes napsugára
A régi templom udvarán.


Kinyílt szívünk és egy a másra
A tavasz langy fuvalatán,
A tavaszi nap sugarán.
Tavasz volt, áprili szellő,
Mely szíveinket átfogá,
Ez a csodás, életrekeltő
Fuvalat; ó, ez a teremtő
Napfény, mely bűbájt hinte rá,
És lelkünk bearanyozá.


Ó, milyen édes volt az ottan
A régi templom udvarán,
Ott járok most is gondolatban
És szívem újra-újra dobban,
Mint ott vasárnap délután
A régi templom udvarán.