Nagyon szeretett Schneider Katalin egy délczeg embert, de nem lehetett az övé, mert félt, hogy egy régebbi viszonyból származható kis leányka elárulhatná eltemetett első szerelmét.

Elhatározta tehát, hogy messze vidékre kiadja gyermekét és fizet érte. Csakhogy rövid idő múlva visszahozták neki az apróságot azzal, hogy ha nem fizet nem tartják. Schneider pedig nem tudott fizetni s igy kénytelen volt magánál tartani büszkeségét, melyet a társadalom szégyenbélyegével illet. A boldogtalan leány, mikor végre nem bírt a nyomorával, magához vette gyermekét és vízbe ugrott vele. Kifogták őt is, meg a babáját is, de mert az utóbbi már megfulladt, a bécsujhelyi esküdtszék elé állították.

Három évet kapott, a mi ennél az élet ezernyi bajával meggyötört gyönge leány asszonynál életfogytiglani börtönt jelentett. Alig nyolcz havi fogság után a kórházba vitték és ott rövid szenvedés után meghalt. Női fegyenczek vitték vállukra a fekete posztóval letakart koporsót és megszólalt a lélekharang...