A XX. század első olimpiája! Így visszatekintve óriási esemény. Annak ellenére, hogy a korabeli híradások (a korabeli sportlapok kivételével) nem jegyzik, készült is rá a szóba jöhető magyar sportolók és sportvezetők közül mindenki. Csodálatos dolog! Az alakulófélben lévő magyar sportélet képviseltetheti magát, megmutathatjuk, mit tudunk. A résztvevők természetesen óriási várakozással tekintettek az események elébe, mindenkiben fölpezsdült az athéni olimpia győzelmi mámora, amikor is Hajós Alfréd tiszteletére szólalt meg a magyar himnusz. Az esemény fényét csak fokozta, hogy a versengést a kicsit misztikusnak tűnő Párizsban rendezték, az ugyanakkor zajló világkiállítás részeként.

Föl is készültek a résztvevők mindenre. Megváltották a jegyeket, megrendelték a szállást, a rendezőket pontosan értesítették érkezésük időpontjáról … majd a hosszú utazás után értetlenül és elveszetten álltak a nevezetes Gare de l’Est-en. Senki nem várta őket, sehol egy útbaigazító tábla. A kiállítás lázában égő Párizs elfeledkezett az egyébként hőn áhított és nem kis csatározások során megszerzett olimpiáról. Úgy tűnik, a kiállítást üzleti befektetésként kezelő pénzemberek vetélytársat, és nem újabb lehetőséget láttak az olimpiában, így a rendezők, a szervezők és a hatóságok is csak az elkerülhetetlenül szükséges lépéseket tették meg a rendezvény érdekében.

A magyar csapat szállása a Hotel de l’Expositionban volt. A megérkező csapatról, sőt magáról az olimpiáról sem tudott senki a „franciásan könnyednek” egyáltalán nem nevezhető, kaszárnyaszerű épületben. Amikor végül mégis elfoglalták szállásukat, következett a párizsi olimpia első versenyszáma: tájékozódási verseny a helyszínek felkutatására. Sehol egy tájékoztató tábla, egy verseny-menetrend, egy szervező! A részvevők ámulva járták az utcákat, körülöttük a nyüzsgő Párizs dalolt, dalolt…de ez a dal a világkiállítás himnusza volt, nem az olimpiáé.

Egyes adatok szerint a megérkezett versenyzők közel egyharmada késve, vagy egyáltalán nem találta meg a számára fontos küzdelem helyszínét, vagy rossz időpontban érkezett. Nem volt jobb a helyzet a versenypályák állapotában sem. Párizsnak nem volt stadionja, sőt még korszerű sporttelepei sem. Az atlétikai pálya például egyenetlen, gödrös volt, sőt, a vége felé 60 cm-t emelkedett is. Meg kell jegyeznünk, hogy ennek ellenére ez volt a rendezvény legszebb helyszíne, a rendezőség ugyanis erre a célra a Racing Club de France-nak a Bois de Boulogne-ban létesített pályáját vette igénybe. Az ősi parkban a pályát hatalmas fák vették körül, körülötte zöld gyep. A mostani szemnek meglepő lenne, de maga a pálya is füves volt, a körön belül teniszpályát jelöltek ki, a legközepén pedig egy hatalmas ősi tölgyfa állt. Valószínűleg úgy gondolták, hogy látványosságnak elég ennyi is, jobb, ha semmi más nem vonja el az atléták figyelmét. Ez lehetett az oka, hogy nézőtér és tribün már nem épült a pálya közelébe.

Szerencsére az olimpia elég hosszú ideig – májustól szeptemberig! – tartott, így végül is az érdeklődők és érdekeltek kiharcolták, hogy valamiféle lelátó mégis készüljön. Azt gondolnánk, hogy a világkiállítás technikai csodái közepette nem jelenthetett gondot egy „profi” nézőtér megépítése – de a valóság kissé más volt. Végül is elkészült néhány emelkedő padsor, vitorlavászonnal befödve. Sátorszerű jelenség, faállványok … eső ellen jó volt.